Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Nyugdíjáért kádba fojtottak egy férfit Porcsalmán – fotó

Életfogytig tartó fegyházbüntetést kér az ügyészség arra a két emberre, akik belefojtották a 40 centis vízbe egy idős nyugdíjast.

Nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja az ügyészség azt a 40 éves nőt és a 20 éves férfit, akik előbb begyógyszerezték áldozatukat, majd az elkábított férfit a fürdőkádba fojtották, majd kifosztották – írja közleményében az ügyészség.

A vádirat szerint február 21. napján – a nyugdíjfizetést követően – a szatmári településen élő nő és rokona elhatározták, hogy a nő ismeretségi körébe tartozó idős sértettől lopni fognak, és a nyugdíját is elveszik.

A szerencsétlen, amúgy ittas ember italába altatókból őrölt port kevertek. Ő megitta a pohár bort, majd bódult állapotba került. Már ekkor elkezdték keresni a pénzét, de a férfi magához tért és kiabálva tiltakozni kezdett. Ekkor lefogták és bevonszolták a fürdőszobába, ahol

a kádban lévő 40 centis vízbe nyomták a fejét.

Az ügyészség tájékoztatása szerint "a sértett a helyszínen megfulladt, életét már nem lehetett megmenteni. A vádlottak a sértettet magára hagyták, majd átkutatták a házát, elvittek 290.000 Ft készpénzt, különböző konzerveket, cukrot, levesport és egyéb élelmiszereket, illetve dohányt".

A rendőrség másnap elfogta mindkét elkövetőt, akik azóta is letartóztatásban vannak. Az ügyészség életfogytiglant kért rájuk.

Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×