Infostart.hu
eur:
364.48
usd:
319.89
bux:
144298.57
2026. július 23. csütörtök Lenke

Döbbenet: még mindig a párna alatt rejtik a pénzt, el is lopják

Idős nő párnája alól loptak, két ember már őrizetben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított J. István 36 éves ercsi és G. Ferenc 29 éves érdi lakosok, valamint ez idáig ismeretlen társaik ellen lopás bűntett miatt.

A rendelkezésre álló adatok szerint a négy férfi 2017. január 9-én 10 óra körül becsengetett egy Budapest XIII., Tomori utcai lakásba egy idős hölgyhöz. Azt mondták neki, hogy a fűtést szeretnék ellenőrizni, egyikük egy igazolványt is felmutatott, ezért a nő beengedte őket. Három férfi úgy tett mintha a radiátorokat ellenőrizné, egy pedig elkérte a sértett iratait, amiket – az otthon tartott pénzével együtt – a párnája alól vett elő. Pár perc elteltével a négy elkövető távozott, a nő ekkor vette észre, hogy eltűnt a pénze, ezért értesítette a rendőrséget.

A rendőrök a négy férfi közül kettőt beazonosítottak és J. Istvánt, valamint G. Ferencet 2017. január 13-án otthonaikban elfogták. A két férfit előállításuk után gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Társaikat még keresi a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a videón látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-2800 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése során, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. Bár a döntés maga nem okozott meglepetést a piacok számára, a befektetők kiemelt figyelemmel követik majd, hogy Christine Lagarde jegybankelnök milyen hangnemben értékeli az energiaárak gyors emelkedését és az inflációs kilátásokat. Bár elemzők szerint Lagarde maradhat az adatfüggő üzemmód és az el nem köteleződés narratívája mellett, a sajtótájékoztatón akár a jövőbeli kamatemelés(ek)kel kapcsolatban is elhangozhat pár utalás. Az eseményről szokás szerint ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×