eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Prisztás-gyilkosság - Felmentést kért Portik Tamás védője

Portik Tamás felmentését kérte ügyvédje a Prisztás-gyilkosság megismételt elsőfokú eljárásában pénteken a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyész korábban felbujtóként, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés miatt kérte fegyházbüntetés kiszabását Portik Tamásra, akit azzal vádolnak, hogy ő volt a Prisztás József sérelmére elkövetett emberölés felbujtója, míg a másodrendű vádlott, H. István volt a tettes. A harmadrendű vádlott, F. Ferenc az ügyészség szerint bűnsegéd volt.

Portik Tamás védője, Tuza Péter a pénteken elmondott perbeszédében jelezte: úgy véli, további bizonyításra lett volna szükség az ügyben, így például a vád egyik legfontosabb tanújának a vallomásai közötti ellentmondások feloldására, a közelmúltban elfogott Lakatos András (akit korábban a sajtóban Kisbandi néven, az alvilág pénztárosaként emlegettek) meghallgatására, és a mobiltelefonok cellainformációival kapcsolatban valódi szakértői véleményre.

Az ügyvéd szerint nem ez volt az utolsó elsőfokú eljárás az ügyben. Ha a Fővárosi Ítélőtábla következetes, akkor ezt az elsőfokú ítéletet is hatályon kívül fogja helyezni - közölte.

Portik Tamást tavaly februárban egyszer már elítélte a Fővárosi Törvényszék Prisztás Józsefnek, a budapesti éjszakai élet másik akkori meghatározó alakjának az 1996. november elsejei megölése ügyében. Felbujtóként akkor 11 év fegyházbüntetést kapott, a másodrendű vádlottat, aki a vád szerint fejbe lőtte az áldozatot, 10 évre ítélték, a harmadrendűt pedig, aki a vád szerint a helyszínre csalta az áldozatot, bizonyítottság hiányában felmentették.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban tavaly októberben hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárásra utasította a törvényszéket. Egy jogegységi határozat szerint ha valaki két vagy több emberölést követ el, akkor azokat együtt kell elbírálni, márpedig Portik Tamás ellen tavaly szeptemberben vádat emeltek az Aranykéz utcai robbantás ügyében, felbujtóként, előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés miatt - indokolt a tábla.

Az ügy így visszakerült a Fővárosi Törvényszékre, ahol ismét az első elsőfokú eljárást lefolytató tanács tárgyalja az ügyet. Március 6-án a bíróság úgy döntött, nem egyesíti a két ügyet, mert bár Portik Tamás felbujtóként szerepel mindkét ügyben, az Aranykéz utcai robbantás ügyében Jozef Rohácot vádolják az elkövetéssel, a Prisztás-ügyben pedig H. Istvánt.

Tuza Péter pénteken azt mondta, még a hatóságok is a Prisztás-ügyet tekintik az Aranykéz utcai robbantást is eredményező alvilági leszámolássorozat első állomásának, az ügyek szorosan összefüggnek, nemcsak Portik Tamás, hanem a tanúk miatt is, így indokolt lett volna az ügyek egyesítése.

A védő sérelmezte, hogy nem tehették az eljárás részévé az ügyészség egyik védett tanújának (aki állítása szerint Portik Tamás bizalmasa volt) a többi ügyben tett vallomását, mert azok - ellentmondásosságuk miatt - mentő körülményként szolgáltak volna védencének. Az ügyvéd a gyilkosság motivációjának tisztázása érdekében elkerülhetetlennek nevezte "Kisbandi" meghallgatását is, aki ugyan tett írásbeli vallomást, de személyesen nem hallgatták ki.

Tuza Péter szólt arról is, szerinte elfogadhatatlan, hogy nem igazságügyi szakértő készítette a vádlottak mobiltelefonjának cellainformációiról szóló véleményt, amelyet egyébként az elsőfokú eljárásban a bíróság nagy jelentőségű bizonyítéknak nevezett.

A gyilkosság elkövetésével vádolt H. István védője azt hangsúlyozta: a férfi nem követte el a bűncselekményt, bűnösségét nem támasztja alá semmilyen bizonyíték. Azt mondta, a férfira terhelő vallomást tevő védett tanú állításait senki nem ellenőrizte, azokat nem támasztja alá semmi. Utalt arra, hogy a védett tanú vélhetően saját ügyének kedvező elbírálása érdekében tett terhelő vallomást a vádlottra. A másodrendű vádlott ügyvédje szerint védence nem lehetett az elkövető, mert családtagjai igazolták, hogy akkor egy családi rendezvényen volt Kunszálláson, ráadásul a szemtanúk által adott személyleírás sem illik rá.

A harmadrendű vádlott védője pedig perbeszédében azt emelte ki, hogy az új eljárásban keletkezett új bizonyítékok egyike sem tartalmaz releváns információt védencével kapcsolatban, így bizonyítottság hiányában ismét felmentést kért. Azt mondta, a harmadrendű vádlott nem tudhatta, hogy megölik Prisztás Józsefet, csak utólag szembesült azzal, hogy tudtán és akaratán kívül valaki felhasználta a gyilkossághoz, ez pedig nem elegendő a bűnösség megállapításához.

A tárgyalás péntek délután folytatódik, a vádlottak szólalhatnak meg az utolsó szó jogán.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×