Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Újabb két embert vettek őrizetbe új pszichoaktív anyag miatt

Újabb két embert vett őrizetbe a rendőrség vasárnap hajnalban a főváros VIII. kerületében új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt - közölte a honlapján a rendőrség.

Szombaton ugyancsak a VIII. kerületben fogtak el egy férfit, akit szintén ezzel gyanúsítanak.

A rendőrség közlése szerint az újabb két elfogás egy, a Zene nevű új pszichoaktív anyaggal való visszaélés visszaszorításáért indított akciósorozat eredménye.

A 35 éves Sz. Jánost és a 33 éves R. Beátát a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársai fogták el a hajnali órákban a Diószegi Sámuel utcai lakásukban. A házkutatásnál a nyomozók 10 pakett biofüvet, valamit 10 - feltehetően, Zene nevű - új pszichoaktív anyagot tartalmazó pakettet és készpénzt foglaltak le.

Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja le - tartalmazza a közlemény.

A Bors egy hete számolt be arról, hogy újfajta dizájner­drogok jelentek meg a magyar piacon. A Zene és az Évi névre hallgató újfajta drogot a lap szerint akár "vetkőzőnek" is lehetne nevezni, hiszen - mint írták - a legtöbb meztelenül őrjöngő ember ezt szedte, mielőtt rosszul lett.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×