Infostart.hu
eur:
390.62
usd:
331.33
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória

Fekete sereg - Az elsőrendű vádlott tagadta bűnösségét a perújítási eljárásban

Tagadta bűnösségét a fekete sereg néven ismertté vált bűnszervezet ügyének elsőrendű vádlottja, Magyar Róbert, aki a Fővárosi Törvényszék perújítási eljárásában szerdán kezdte meg a vallomástételt.

A vádlott - aki még korábban, az elsőfokú büntetőper során házi őrizetből szökött meg, és másfél évnyi külföldi bujkálás után tavaly fogták el - azt hangoztatta: már csak azért sem lehetett bűnszervezet vezetője, mert a vádbeli cselekmények idején többször börtönben volt. Szerinte koholt vádak alapján folyik ellene az eljárás, valótlan terhelő vallomások születtek, hamis sajtóinformációk láttak napvilágot az ügyében. A fekete sereg elnevezés sem hozzá kapcsolódik, csak rászálltak korrupt rendőrök, és haragosa volt az a tavaly nyáron elfogott V. László, aki rendőröket fizetett le és tartott a markában - mondta.

"Én nem voltam maffia, ezt a rendőrök találták ki" - érvelt a vádlott. Magyar Róbert szerint amit a terhére rónak, az csupán a roma kultúrában megszokott, jó ismerősök közötti kölcsönös, baráti segítségnyújtás.

A vádlott felidézte, hogy tíz éve diszkót akart nyitni a fővárosban, ám miután ez konkurenciát jelentett volna V. Lászlónak, összetűzésbe keveredtek. Még az is előfordult, hogy "csúnyán beszéltek a telefonban". Ezután a nyitóbulin "rendőrök szállták meg a diszkó környékét", igazoltatták a vendégeket, és így ellehetetlenítették a helyet. Eközben V. László érdekeltségeinél - Magyar Róbert előadása szerint - a "földön hemperegtek a bekábítózott" fiatalok, és a rendőrök mégsem tettek semmit, mert V. László "zsebében voltak".

Saját rendőri kapcsolatairól a vádlott annyit mondott, hogy egyszer összehozták egy rendőrtiszttel e szavak kíséretében: "az SZBO-s a kezünkben van, kis pénzt adunk és elintézi a dolgokat". (Az SZBO a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya volt.)

Magyar Róbert azt mondta: "nekem nem kell elintézni semmit, legfeljebb jogosítvány, gyorshajtás, ilyesmi, nekem kellemetlen volt rendőrökkel barátkozni". A rendőr havi félmilliót kért volna azért, hogy ne molesztálják a vádlott kaszinóját, mire Magyar Róbert - állítása szerint - úgy reagált: "mi van ezzel, meghülyült, még be sem üzemeltem a kaszinót".

A vádlott vallomása több pontján is említette a miniszterelnököt, amivel kapcsolatban a bíróság kérdéseket tett fel. Évekkel ezelőtt Kovács István korábbi ökölvívó éttermében egy zárt rendezvényen készült róla és Orbán Viktorról közös fotó, amely mindmáig tisztázatlan módon, a rendőrségen keresztül került a sajtó birtokába, és így közölhette címlapján egy hetilap - állította Magyar Róbert. Azt is mondta, hogy amikor ebben az ügyben előzetesből házi őrizetbe került, hónapokon keresztül feljárt hozzá P. Tamás - akit a közelmúltban több súlyos, életellenes bűncselekménnyel vádoltak meg -, és arról faggatta: tudná-e segíteni az MSZP-t Orbán Viktorról, illetve a Fideszről szóló információkkal, mert akkor megszűnhetne a házi őrizete. Õ azonban nem tudott és nem is akart eleget tenni a kérésnek - jelentette ki.

Külföldi elfogásáról Magyar Róbert elmondta: Spanyolországban szórakozóhelyeken volt portás, kidobó, és egy arab ismerősével bérelt lakást, amikor egyszer a rendőrök hangoskodás miatt kijöttek hozzájuk, bevitték, az ujjlenyomata alapján azonosították, és átadták a magyar hatóságoknak.Az úgynevezett fekete sereg ügyében folytatott eljárás adatai szerint Magyar Róbert 2002-től - akkor szabadult ki a börtönből - 2004 végéig prostitúciós hálózatot működtetett, védelmi pénzeket szedett, tartozásokat hajtott be, és a bűncselekményekből származó illegális jövedelmek feletti ellenőrzésért erőszakos küzdelmeket vívott más bűnözői csoportokkal. A vádlottak többször is népes csoportokban, felfegyverkezve tartottak erődemonstrációt riválisaik megfélemlítésére, egyes vádlottak még a fegyveres leszámolástól sem riadtak vissza. Ilyen események zajlottak például egy óbudai szórakozóhelynél és egy mátészalkai vállalkozó házánál.

Az elkövetői körre jellemző, hogy a büntetett előéletű, küzdősportokat űző Magyar Róbert vezetésével korábbi börtön-, sport- és rokoni kapcsolatok alapján olyan szervezet jött létre, amelynek révén az elsőrendű vádlott rövid idő alatt akár több száz embert is képes volt mozgósítani. A vádlottak között volt egy szerb férfi, akit a kecskeméti maffiaperben is elítéltek, továbbá két ügyvéd. Több vádlott ötször- tízszer, volt, aki tizenhétszer állt már bíróság előtt lopás, önbíráskodás, hivatalos személy elleni erőszak, kábítószerrel visszaélés és más bűncselekmények miatt.

Az ügy sajátossága, hogy az eljárás adatai szerint a sértettek egy része sem tekinthetők makulátlannak. Volt amikor az illegális cigaretta-kereskedelemből származó bevételekért folyt a harc, az egyik áldozat pedig az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal volt, akit 2003 nyarán lőttek le egy óbudai szórakozóhely előtt.

Magyar Róbert távollétében a bűnszervezet vezetőjeként tényleges életfogytiglant kapott, ám miután a hatóságok kézre kerítették, a törvény szerint perújítást kell lefolytatni. A fekete sereg ügyében összesen 30 vádlott volt, közülük korábban többen tíz évnél is több, sokan pedig öt év körüli szabadságvesztést kaptak.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekra az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×