Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Halálos baleset a Dakar-ralin

A pénteki zárónapon balesetben életét vesztette egy 20 éves francia szerelő a világ legnehezebbnek tartott tereprali-versenyén, a Szaúd-Arábiában rendezett Dakar-ralin.

A szervezők közlése szerint egy segítőautó járt szerencsétlenül, a balesetnek pedig - melyben a jármű egy helyi teherautóval ütközött - halálos áldozata is volt.

"A PH Sport csapatához tartozó autó sofőrje, a francia Quentin Lavalee sajnos életét vesztette" - áll a közleményben.

A vele utazó belga Mazime Frere-t a dzsiddai kórházba szállították, de eszméleténél volt. Pontos állapotáról a vizsgálatok után adnak tájékoztatást.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×