eur:
400.27
usd:
371.53
bux:
0
2025. március 27. csütörtök Hajnalka

Eszméletlen lányokat találtak a Balaton Soundon

Eszméletlen állapotban találtak két lányt szombaton a Zamárdiban rendezett Balaton Sound egyik fellépője, a kanadai DVBBS öltözőkonténerében sajtóértesülések szerint. A rendőrség négy külföldi férfit állított elő, nemi erőszak gyanúja nem merült fel.

Több sajtóorgánum arról számolt be, hogy az elektronikus zenét játszó testvérpár öltözőjének padlóján fekvő lányokhoz a takarítók hívtak mentőt, de azt nem tudni, a lányok mitől lettek rosszul, és nem tisztázott, van-e ehhez köze a zenészeknek.

A szervezők azt nyilatkozták egy napilapnak, hogy a zenekar tagjai a koncert alatt néhány lányt felhívtak a színpadra, az előadás után pedig az öltözőjükbe.

A Sziget Iroda munkatársa a lappal azt közölte, a formáció szigetes koncertjét a történtek miatt le­mondták.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján tudatta, hogy "minden körülményt vizsgálnak a Zamárdiban megrendezett fesztiválon történt eset kapcsán".

Kitértek arra, hogy a rendőrök vasárnap négy, a fesztiválon részt vevő külföldi férfit állítottak elő a helyi kapitányságra, és "kábítószergyanús anyagot" találtak náluk.

Hármuknál a kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, őket kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként, egy embert tanúként hallgattak ki a nyomozók - tették hozzá. Megjegyezték: a férfiak szabadlábon védekezhetnek.

A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást, a rendelkezésre álló adatok alapján szexuális erőszak gyanúja nem merült fel - olvasható a rendőrségi közleményben.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Resperger István a kötelező sorkatonaságról: a rossz ukrán tapasztalatok megmutatták, mennyi előnye van

Elhúzódó háború esetén az utánpótlás mellett nagyon fontos a lakott területek és a kritikus infrastruktúra védelme, ezért is szükséges, hogy hosszabb távon megfelelő számú sorkatonaság legyen egy-egy országban – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Biztonságkutató Központjának igazgatója. Az ezredes arra is kitért, van-e elég ember Magyarországon arra, hogy adott esetben ismét elrendeljék a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Szakértő: az oroszok a béketárgyalásokon mindig adnak egy icipicit, cserébe sokkal többet kérnek

A Fehér Ház közleményt adott ki a kedden lezárt amerikai–ukrán tárgyalások után, az Egyesült Államok szerint Oroszország és Ukrajna hajlandó lenne leállítani a fekete-tengeri hadműveleteit. Oroszország azt közölte, hogy a fekete-tengeri megállapodás csak bizonyos szankciók feloldása után léphet életbe. Az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense segített tisztán látni a helyzetben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

AI- és autóipari para húzza lefelé a tőzsdéket

Újra lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, az esésben a technológiai cégek részvényei és a fantasztikus hetes papírok álltak az élen, a befektetők egyrészt az AI kapcsolt sztorikban értékelik újra, hogy mekkora kereslet lehet egyrészt az adatközpontok iránt, másrészt a végső felhasználók mennyire hajlandóak fizeni az AI szolgáltatásokért, emiatt esett nagyot az Nvidia, a Meta, az Alphabet és a Microsoft, de a befektetők Donald Trump autóipari vámjainak negatív hatásait is árazták, nagyot esett a Tesla, és ma reggel az ázsiai tőzsdéken is gyengén teljesítenek az autóipari részvények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×