Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.11
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Pixabay

Baj lehet a menzacégekkel, vizsgálat indult

A hivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a közétkeztetés piacán, mert a gyanú szerint tiltott megállapodást kötöttek a cégek.

Tiltott versenykorlátozó megállapodás miatt vizsgál menzacégeket a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – írja a hvg.hu, hozzátéve, hogy az ellenőrzés alá vont cégek neve egyelőre nem publikus.

Az utóbbi években több pályázat esetében is felmerült, hogy bizonyos közétkeztetési vállalatok nem tiszta körülmények között nyertek a rendszerint önkormányzatok által kiírt tendereken. Ugyanez a gyanú fogalmazódott meg a parkfenntartási vállalatok esetében is, de velük kapcsolatban nincs folyamatban vizsgálat.

A lap megkeresésére a versenyhivatal megerősítette a vizsgálatról szóló információkat. Közölték:

„A közétkeztetés piacán a Gazdasági Versenyhivatal tiltott versenykorlátozó megállapodás tárgyában jelenleg is versenyfelügyeleti eljárást folytat. Tekintettel az ügy eredményességére, további információ jelenleg nem adható”.

A versenytörvény szigorúan tiltja, hogy piaci szereplők, valamint azok képviseletei versenyt korlátozó megállapodásokat kössenek.

A lap úgy tudja, a következő paragrafus megsértésének gyanúja miatt kapott bejelentést a GVH: „tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások egyesülési jog alapján létrejött szervezetének, köztestületének, egyesülésének és más hasonló szervezetének (a továbbiakban együtt: vállalkozások társulása) a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki.”

Kartellmegállapodásnak az minősül, ha több vállalat olyan összehangolt tevékenységet folytat, amely által akadályozza a gazdasági versenyt és más érintettet károsít.

A menzapiacot a nemrég létrehozott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal is vizsgálja. Korábbi közleményükben azt írták, hogy a gyanú szerint az önkormányzati parkfenntartási és közétkeztetési közbeszerzéseknél a nyertes cégek megvesztegettek politikusokat annak érdekében, hogy ezeket a megbízásokat tartósan megkapják.

Bizonyos önkormányzatok már próbálnak változtatni azon a gyakorlaton, hogy túl nagy csomagban írják ki a közbeszerzéseket. Egy olyan rendszert dolgoztak ki, amelynek következtében több kisebb pályázatot írtak ki az egyes célzott beszerzésekre, így több induló rúghat labdába a tendereken.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×