Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 23. szombat Dezső
Nyitókép: BKK

Nem állhatnak forgalomba a tervezett útvonalakon az új CAF-villamosok

A Duna-parton is lemaradnak egyelőre a modern járművekről.

A Fővárosi Önkormányzat klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottságának hétfői ülésén számos egyéb mellett fontos téma volt a főváros által kormányzati segítséggel nagy nehezen megvásárolt modern CAF-villamosok forgalomba állítása. Az új villamosok most folyamatosan érkeznek Budapestre, de az üzembe állításukhoz komoly és drága pályafelújításokra volna szükség, amire a főváros-kormány vitában, üres kassza mellett Budapestnek nemigen van pénze. Ez viszont komoly problémákat szül.

A hétfői bizottsági ülésen ott voltak a BKV és a BKK szakemberei. Mint a Telex tudósítása szerint kiderült, a BKV-nak már rég fel kellett volna újítania a ferencvárosi kocsiszínt, valamint két másik remízen is fejleszteni kellene: vágányokat, kitérőket, karbantartó csarnokokat kell építeni és rendbe hozni. Ahhoz pedig, hogy a régi villamosoknál szélesebb új CAF villamosok új vonalakon tudjanak megjelenni, át kell építeni a vágányhálózatot, meg kell erősíteni az áramellátást, fejleszteni a jelzőberendezéseket, megemelni és akadálymentesíteni a peronokat.

Borbás Péter, a BKV villamos üzemigazgatója beszélt a Szabadság híd szükséges átalakításairól is az ülésen. Elmondta, korábbi vizsgálatok során kiderült, hogy a CAF-villamosok beavatkozás nélkül nem lennének képesek közlekedni rajta, ugyanis a fel- és lehajtóknál leérne a járművek eleje.

A szakemberek három, különböző forrásigényű megoldást is kidolgoztak, hogy valahogy forgalomba kerülhessenek az új villamosok.

A korábbi tervek szerint a 2-es, a 23-as, a 24-es, a 61-es, és a 62–62A vonalakon jelentek volna meg az új, alacsony padlós CAF-villamosok, de az ehhez szükséges 32,5 milliárdos vonal- és kocsiszínfejlesztések elvégzésére a fővárosi költségvetés jelenleg nem nagyon ad lehetőséget.

A BKV kidolgozott egy szűkített, 6,5 milliárd forintba kerülő fejlesztéscsomagot, amiből kimaradt az összes vonalfejlesztés, így az új villamosok csak a jelenleg használt (az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 56–56A, és a 69-es) vonalakon közlekednének. A program ehelyett inkább a telephelyi tárolási és karbantartási feltételek megteremtésére, azaz a kocsiszínekre fókuszál. Ám ez esetben több vonalon tovább kellene működtetni az 53 éves Ganz villamosokat, amiket mindenki szeret ugyan, de a 20 darab villamos nagyfelújítására a következő három évben 4,6 milliárd forintot kellene költeni. Ennyi pénze sincs most Budapestnek.

A lap szerint a legvalószínűbb, 3-as számú fejlesztési verzió lényegében tűzoltás, és mindössze két kocsiszín, az angyalföldi és a ferencvárosi legszükségesebb átalakításait tartalmazza, összesen 340 millió forint értékben. Így legalább nem maradnak tárolóhely nélkül a villamosok, de a karbantartásuk jóval nehézkesebb lenne, és sokkal többet kellene mozgatni őket a kocsiszínek között.

Ám a bizottsági ülésen a BKV részéről elhangzott: még erre a minimális csomagra sincs forrása jelenleg a közlekedési vállalatnak, ezért a bizottság felkérte a főpolgármestert, hogy gondoskodjon a minimálcsomaghoz szükséges pénz előteremtéséről.

Frissítés: Karácsony Gergely az összesen 51 darab megrendelt CAF-kontingens újabb példányainak érkezéséről számolt be a közösségi oldalán. Azt írta, hogy a járművek érkezése fontos mérföldkő a Budapesti Közlekedési Központ 2030-ig szóló villamosfejlesztési programjában, amely nemcsak új szerelvényeket, hanem a hálózat bővítését, valamint a megállók akadálymentesítését is tartalmazza.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

Mi lesz a Margitszigeti Színházzal? – Bán Teodóra az Arénában

A Margitszigeti Színház idén is változatos műsorral várja a nézőket a nyári szezonban. Mint az InfoRádió Aréna című műsorában Bán Teodóra ügyvezető igazgató elmondta, a közös állami-önkormányzati vezetés ennek az intézménynek megfelelő, de még azoknak is, akik kizárólag fővárosi fenntartásban működnek.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Megjött a figyelmeztetés Brüsszelből: drámai tempóban omlott össze a magyarok védőhálója

Az Európai Bizottság első uniós szegénységellenes stratégiája szerint 2025-ben 92,7 millió ember – köztük 19,3 millió gyermek – élt szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatában az EU-ban, ami a teljes népesség 20,9 százaléka. A 2030-as célhoz, vagyis legalább 15 millió ember kiemeléshez a jelenlegi ütem nem elegendő: 2019 óta mindössze 3,5 milliós csökkenést mértek, a gyermekszegénységben pedig érdemi előrelépés sem történt. Magyarország munkaerőpiaci mutatói kedvezőek, ám a szociális transzferek szegénységcsökkentő hatása 2007 óta uniós összevetésben a legnagyobb mértékben gyengült. A Bizottság célzott beavatkozásokat sürget az energiaszegénység, a gyermektámogatások, a minimumjövedelmi rendszerek és az élelmiszerárak aránytalanul súlyos hatásainak kezelésére, hangsúlyozva, hogy a 2030-as cél csak mérhető és finanszírozott intézkedésekkel érhető el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×