Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Modern City Street Scene
Nyitókép: Matthias Makarinus/Getty Images

Itt az ütemezés, nagy változás jön Budapest útjain

A tervek szerint elektromos kerékpárokkal, a Mobi-pontok bevonásával, szélesebb szolgáltatási területtel jön 2026-ban a Bubi 3.0.

Új, a Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint nemzetközi viszonylatban is innovatívnak számító közbringarendszer indul 2026-ban Budapesten, amely a mostaninál jelentősen nagyobb, rugalmasan bővíthető flottával és elektromos rásegítésű kerékpárokkal valósul meg. Az állomások a külsőbb városrészekben élőknek is elérhetők lesznek, ráadásul a tervek szerint a bringákat a Mobi-pontokon is fel lehet majd venni, illetve leadni.

A jelenleg érvényben lévő szolgáltatási szerződés 2025 végén jár le, ezért a Budapesti Közlekedési Központ nemzetközi jógyakorlatok vizsgálata, társadalmi egyeztetések, valamint piaci szereplőkkel való konzultációt követően

október elején közbeszerzési eljárást indít a Bubi 3.0 szolgáltatás megvalósítására.

Az eljárás lebonyolítása körülbelül 8-10 hónapot vesz igénybe, az új szerződés megkötése jövő nyáron lehet esedékes, az új kerékpárok pedig 2026 első hónapjaiban érkezhetnek.

A társaság célja, hogy a Bubi rugalmasan bővíthető flottával, a korábbinál sokkal nagyobb területet lefedve, továbbra is kedvezményes árakkal tegye vonzóvá a városi kerékpározást. A BKK több mint egy éves előkészítő folyamat során, nagyvárosi – köztük londoni, bécsi, varsói -piaci szereplőkkel egyeztetve dolgozta ki azt a szempontrendszert, amelynek a jövőbeli szolgáltatónak meg kell felelnie. A közbeszerzési eljárás nyertese felel továbbá az új kerékpárok üzemeltetésért és karbantartásáért, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó applikáció és informatikai háttérrendszer biztosításáért – írta a BKK.

A Bubi 3.0. rendszer kerékpárjai tervezetten 2026 januárjától fokozatosan jelennek majd meg a fővárosi utakon. A BKK számára kiemelten fontos, hogy az ügyfelek igényeinek és visszajelzéseinek figyelembe vételével, több ütemben vezesse be a város igényeihez leginkább illeszkedő szolgáltatást, és a mérések során keletkezett adatokat figyelembe véve, rugalmasan adaptálja a rendszert a felhasználói szokásokhoz. A flotta a tervek szerint a jelenleginél dupla annyi kerékpárral – köztük elektromos rásegítésűekkel is – szolgálja majd ki a budapestieket.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×