Infostart.hu
eur:
353.52
usd:
305.4
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Getty Images/ Thanasis Zovoilis

Már a nyugdíjasok is lemondanak a nyári emelésről

Akár a július 12-én esedékes nyugdíjjal együtt is kifizethetne az állam a január 1-jéig visszamenőleges nyugdíjkorrekciót? Úgy tűnik, hogy nem lesz ilyen.

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a rendkívül magas inflációra hivatkozva legalább 3 százalékos, nyári nyugdíjkorrekciót kért januárig visszamenőleg.

A korrekció szükségességéről író nepszava.hu felidézi, hogy a nyugdíjtörvény csak novemberi korrekciót ír elő, ha a január-augusztus nyolc havi inflációs adatok alapján becsülhető éves infláció mértéke meghaladja a januári emelés mértékét. Nyári rendkívüli kiigazításról a nyugdíjtörvény nem rendelkezik.

Erről az Infostarton mi is beszámoltunk.

A lap szerint ugyanakkor a nyári nyugdíjkorrekció mégis indokolt lenne, mivel az év első öt hónapjában a nyugdíjas infláció az általánosnál lényegesen magasabb volt, januárban 27,4-, februárban 26,9-, márciusban 26,7-, áprilisban 25,3-, májusban 22,9 százalék.

Az élelmiszer infláció még ennél is durvább volt, az év első öt hónapjában messze a fájdalomküszöb fölött ingadozott, januárban 44-, februárban 43,3-, márciusban 42,6-, áprilisban 37,9-, májusban 33,5 százalék volt.

Egyre kevésbé látszik esély az évközi rendkívüli nyugdíjkorrekcióra,

sőt, a novemberire sem lehet mérget venni – fogalmazott a lapnak Farkas András nyugdíjszakértő a lapnak.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×