eur:
388.56
usd:
361.37
bux:
68859.79
2024. május 8. szerda Mihály
Szanaa, 2017. június 20.Egy kislány és édesanyja várakozik a kuvaiti kormánytól kapott élelmiszersegély-adagjuk mögött a háborús válság sújtotta jemeni fővárosban, Szanaában 2017. június 19-én. Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) becslése szerint Jemenben több mint 14 millió embert fenyeget közvetlen veszély a súlyos élelmiszerhiány miatt.  (MTI/EPA/Jahja Arhab)
Nyitókép: (MTI/EPA/Jahja Arhab)

ENSZ-szervezet költözik Budapestre

Aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Budapestre költözik a Világélelmezési Program globális pénzügyi központja, ezzel jelentősen nő Magyarország szerepe az éhezés elleni harcban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Rómában.

A tárcavezető a WFP vezérigazgatójával, David Beasley-vel folytatott találkozója után arról számolt be, hogy több hónapos tárgyalássorozatot lezárva, aláírták a megegyezést, amelyet jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek ratifikációra.

Ennek nyomán már tavasszal megkezdheti működését a központ, ahol nyolcvan ember fog dolgozni, a segélyszervezet globális tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi forgalom 70 százalékát Budapestről intézve - közölte.

A magyar állam, a központ kialakítása mellett, tizenöt éven át állja a működési költségeket is, hogy ezt a pénzt a Világélelmezési Program a nehéz helyzetben lévő emberek ellátására költhesse, ezzel hazánk jelentősen növeli hozzájárulását a globális éhezés elleni küzdelem sikeréhez - mondta a tárcavezető.

"A Világélelmezési Program a világ legnagyobb multilaterális élelmiszer-segélyszervezete, amelynek óriási szerepe van abban, hogy a világ számos pontján sikerült a rendkívül nehéz helyzetben lévő, éhező embereken segíteni, ezáltal segíteni abban, hogy otthonaikban tudjanak maradni, ne induljanak útnak, ne induljanak ki újabb migrációs hullámok" - mutatott rá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy hazánkban már jelen van regionális vagy globális központtal több ENSZ-szervezet is, így az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, az ENSZ Gyermekalapja, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala és az Egészségügyi Világszervezet, ez egészül most ki a Világélelmezési Programmal.

A miniszter kitért az ukrajnai háború súlyos következményeire is, hangsúlyozva, hogy példátlan globális élelmezési válság jött létre a fegyveres konfliktus miatt. "Az élelmezési válság sajnos nem újdonság, de az Ukrajnában zajló háború egészen más, egy egészen új dimenzióba juttatta a globális élelmezési válságot" - jelentette ki.

Aláhúzta: az extrém éhezéstől szenvedő emberek száma a korábbi 80 millióról 345 millióra emelkedett napjainkra az ukrajnai háború nyomán.

A miniszter emlékeztetett, hogy Oroszország és Ukrajna a legnagyobb élelmiszertermelők között van, kulcspozíciójuk van a világ élelmiszerellátásában, ezért minél tovább tart a háború, annál nagyobb nehézségekbe ütközik a termelés ezen országokban és az onnan történő élelmiszerexportálás.

Arra is kitért, hogy bár az élelmiszeripart nem sújtották még szankciókkal, a téves értelmezések mellett a túlzott megfelelési kényszer, a háborús retorika is súlyos károkat okoz, ezáltal komoly nehézségekbe ütközik az élelmiszerellátás a világon.

"Minél tovább tart a háború, annál többen fognak éhezni, annál többen szembesülnek ezzel a szörnyű élethelyzettel. Az éhezésnek pedig közvetlen következménye az adott térség politikai destabilizációja, erőszak üti fel a fejét, extrém ideológiák kezdenek terjedni, megjelenik a terrorizmus, és innentől kezdve újabb tömeges migrációs folyamatok indulnak be" - figyelmeztetett.

"Az élelmezési válság elharapódzása, valamint ennek globális biztonsági következményei még egy okot szolgáltatnak arra, hogy miért kell azonnali tűzszünetet létrehozni, és miért kell azonnal béketárgyalásokat kezdeni egy fenntartható béke reményében" - vélekedett.

Címlapról ajánljuk
A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön
Kis-Benedek József az Arénában

"A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön"

Az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár arról is beszélt, hogy meglátása szerint a közel-keleti konfliktus esetében nagyobb az eszkaláció veszélye, mint Ukrajnából. Szerinte szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogy Rafah városában ki a Hamász harcosa és ki nem az, emiatt is lassú az ottani helyzet megoldása és rosszat sejtet az izraeli sietség.

Érkezik a kínai elnök, óriási lezárások jönnek – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kiderült, mi lesz az üzemanyagárakkal -  Így reagál a Mol árfolyama!

Kiderült, mi lesz az üzemanyagárakkal - Így reagál a Mol árfolyama!

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő, ami elsősorban az OTP eséséből adódik. A hazai nagypapírok közül már csak a Mol van pluszban, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×