Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Jogosítvány nélkül okozott halálos balesetet

Felmerült a gyanú, hogy a 16 éves fiú a vezetés előtt szeszes italt fogyasztott.

Halálos balesetet okozott egy 16 éves fiatal péntek éjjel Szabadegyháza külterületén - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.

A közlemény szerint a 16 éves fiatal jogosítvány nélkül vezetett péntek éjjel egy autót, amelyben rajta kívül még három, hasonló korú társa ült. A fiú Szabadegyháza külterületén nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet, emiatt a jármű átsodródott a szemközti sávba, majd az úttest szélén lévő jelzőtáblának csapódott, az oldalára billent és megpördült.

A baleset következtében a négy fiatal közül az egyik kirepült a gépkocsiból és a helyszínen meghalt, a másik három pedig könnyebben megsérült.

A rendőrség a sofőr ellen halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indított eljárást. Felmerült a gyanú, hogy a fiatal a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, ennek megerősítése további szakértői vizsgálatot igényel - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk

David Beckham: „Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját”

„Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját” – hálálkodott a Mindenhatónak és veregette meg egyben a saját vállát David Beckham, az Inter Miami résztulajdonosa, miután csapata a Vancouver ellen megnyerte a Major League Soccer, a tulajdonképpeni észak-amerikai bajnokság nagydöntőjét. Lionel Messi két gólpasszal segítette győzelemhez a floridai csapatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 14:11
×
×
×
×