eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
A kínai Sinopharm szérumát tartalmazó fiolák a Belgrádi Vásár területén létesített oltóközpontban 2021. január 25-én. Szerbiában 24-én kezdődött meg az új koronavírus elleni vakcináció az öregek és az egészségügyi dolgozók oltásával.
Nyitókép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Magyar állami gép hozza az első rakomány kínai vakcinát

Az érkező mennyiség azonnal elegendő lesz 275 ezer ember beoltására.

Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért - jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban a Szijjártó Péter tárcavezető Facebook-oldalán közzétett videóban.

Közlése szerint a pekingi érkezést követően 550 ezer adagnyi vakcinát pakolnak a gépre, amely várhatóan kedden délben érkezik vissza Magyarországra. Ez a vakcinamennyiség 275 ezer ember beoltásához elegendő.

Menczer Tamás hangoztatta: ez az a vakcina, amelyet

a világban már több mint 30 millió ember megkapott.

Körülbelül 500 ezren kapták meg Szerbiában, köztük sok vajdasági magyar - emelte ki.

Emlékeztetett arra is, hogy a vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek megvizsgálták.

Az érkezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai az ilyenkor még szokásos vizsgálatokat elvégzik, és ha mindent rendben találnak, megkezdődhet az oltás.

"A kínai vakcinával jelentősen gyorsíthatunk az oltási ütemterven. Minden élet és minden munkahely számít" - hangsúlyozta Menczer Tamás.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×