Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának sürgősségi mentőhajója úszik a vízen a zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum kikötőjénél. A 11 méter hosszú, 500 lóerős, minden fontos életmentő felszereléssel ellátott, 90 kilométeres óránkénti sebességre képes hajót a balatoni vízbiztonsági program részeként, a kormány által jóváhagyott 50 millió forintból vásárolták.
Nyitókép: MTI/Nagy Lajos

A balatoni vízimentők csaknem négyezer embert láttak el strandokon

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) hajói október végéig 261-szer futottak ki a kikötőkből, szárazföldi mentői harminc tóparti település strandján 3901 könnyű sérültet láttak el - derül ki a szakszolgálat beszámolójából, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.

A 21 éve működő VMSZ elnöke, Bagyó Sándor által jegyzett összegzésből kiderül, hogy a strandi mentők a tavalyi esetszámnál 3,11 százalékkal több bajbajutott emberen segítettek. Ez tükrözi azt is, hogy a Balatonhoz látogatók száma meghaladta az előző évit, miközben a vírushelyzet miatt 70 százalékkal kevesebb volt a balatoni rendezvény - írták.

A VMSZ mentőhajói 69 esetben vonultak bajbajutott emberekhez, 38 eszközmentésben vettek részt, 41 esetben biztosítottak vízi rendezvényeket és vitorlásversenyeket, valamint több tucatszor vettek részt egyéb munkákban (például vízmintavételezés, vihar előtti figyelmeztetések, mederfenék-vizsgálat, akadálymentesítés, búvármunka. A szakszolgálat vízi és szárazföldi mentői négy alkalommal végeztek újraélesztést, mindegyik esetben sikerrel.

A szakszolgálat mentőtiszti gépkocsija 145 esetet látott el az Országos Mentőszolgálat koordinálásával.

A VMSZ tanfolyamain az idén 90 vízimentő, 51 vízicsúszda-kezelő, 70 úszómester és 8 uszodagépész tett sikeres vizsgát.

A normatív támogatás nélkül működő egyesület a főszezon zárultával készenléti szolgálatot tart fenn három mentőhajóval a Balaton teljes területén, éjjel-nappal üzemelteti 2018-ban elkészült balatonkenesei mentésirányítási központját.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×