Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Csongrád megyét jelző KRESZ-tábla Gádorosnál 2017. október 3-án. Az Országgyűlés ezen a napon elfogadta Csongrád megye nevének Csongrád-Csanád megyére történő változtatását célzó javaslatot. Eszerint a módosítás 2020. június 4-én lép hatályba, Szeged megmaradna megyeszékhelynek.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Megváltozik Csongrád megye neve, kiderült, mit kell tenniük az okmányokkal az ott élőknek

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden.

A kormánymegbízott a sajtótájékoztatón azt mondta: Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, s ez talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet - legalábbis nekünk, Csongrád megyeieknek -, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz - tette hozzá.

A döntés történelmileg indokolható, eszmeileg pedig érthető, hiszen a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja - hangsúlyozta Juhász Tünde. A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2017-ben Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének javaslatára - ellenszavazat nélkül - módosította a megye nevét.

Juhász Tünde közölte,

a megyében élőknek nincs teendőjük a névváltoztatás miatt.

A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik meg, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében egy-két millió forintos költséggel jár.

Miklós Péter történész, a Tornyai-múzeum igazgatója kifejtette, a magyar államisággal egyidős megyerendszer az önkormányzatiság és az autonómia egyik legrégebbi megnyilvánulása.

A mai Csongrád megye területén három eltérő entitás létezett a modern korban: Csongrád, Csanád és Torontál megye, s az előbbi kettő egyidős a magyar államisággal. Ez az ezeréves múlt is indokolja az 1950-ben megszüntetett Csanád vármegye nevének újbóli felvételét - mondta a szakember. A megye mai területének jelentős része az egykori Csongrád megye adja. 1950-ben ehhez csatolták a modern korban makói székhelyű Csanád megye mintegy felét, valamint a csaknem 10 ezer négyzetkilométeres egykori Torontál vármegye egy kis részét - közölte a történész.

Gémes László, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta,

a megyei önkormányzat egy hat centiméter átmérőjű bronzérmével emlékezik meg a névváltásról.

Az érme előlapján Csongrád-Csanád megye címere látható a régió elnevezésével, hátlapján pedig a megye korvonala szerepel az egykori és mai megyeszékhelyekkel, valamint a megyék pajzsaival. Egy térkép is készül, amelyen a mai megye mellett a korábbi megyehatárok is láthatók - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×