Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

A reklámipart is alaposan megizzasztja a koronavírus

A reklámszakma is küzd a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzettel: mást, máshogy kell kommunikálni, és egyelőre még nem sikerült minden reklámot az új helyzetre szabni. Az Önszabályozó Reklám Testület ajánlásokat fogalmazott meg a veszélyhelyzet idejére – mondta az InfoRádiónak Gerendi Zsolt, a szervezet főtitkára.

Az Önszabályozó Reklám Testület igyekezett proaktívnak lenni. Gerendi Zsolt magyarázata szerint az ajánlás alapelve azt volt, hogy elejét vegyék annak, hogy olyan hiredetések szülessenek, mégha erre kis százalékban lehet csak számítani, amelyek egyrészt

a fogyasztók számára megtévesztőek lehetnek, a reklámszakma számára pedig nem követendőek.

Hogy a reklámpiac ne éljen vissza a helyzettel, és ne használja ki, hogy bármilyen vírussal, járvánnyal, vagy kórral kapcsolatban indítson kommunikációt, még akkor is, ha ez vicces. Volt ugyanis oylan koncepció, jegyezte meg a szervezet főtitkára, nevet nem említve, amely azt gondolta, hogy miután a felsoroltak hívó szavak, ezekre építve indít humoros kampányt.

Gerendi Zsolt szerint azt is kiemelte,

fontos, hogy a reklámok fogyasztói üzenete összhangban legyen a rendkívüli törvényi intézkedések vonatkozó rendelkezésekkel,

értve ezalatt, hogy például a pénzügyi szektorra konkrétan meghatározott számok és THM-mutatók érvényesek, amivel kommunikálhat egy bank, hogy ne okozhasson bizonytalanságot. Nagyon dolgozik a szakma most azon, hogy mit és hogyan tudnak változtatni, és próbálnak új anyagokat készíteni ebben a számukra sem kedvező szitúációban – tette hozzá a szakember. A filmcserékre technikailag 5 munkanap lehet szükséges, ami azonban a háttéripar leállása miatt nem annyira egyszerű.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×