Infostart.hu
eur:
386.34
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Pixabay

Koronavírus – Az orvoskamara szerint két dolga van a kormánynak

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az állampolgárok felelőssége, hogy ne terjedjen tovább a koronavírus-járvány. Ezt pedig az emberek közötti találkozások számának csökkentésével lehet elérni. Kincses Gyula az InfoRádió ReggelInfo műsorában azt mondta: megfelelő ellátásszervezéssel nem feltétlenül fontos minden egészségügyi dolgozónak védőfelszerelést biztosítani.

A védőeszközök részét képező maszkoknak alapvetően két típusát különböztetjük meg. Van egyrészt a sebészeti, amely elsődlegesen arra szolgál, hogy a viselője ne fertőzzön, a másik pedig az FFP2, FFP3 típusú maszk, amely a levegőben lévő, szabad vírus ellen is képes védeni. Így a kifejezetten veszélyes helyen dolgozó egészségügyi szakembereknek az utóbbira van, illetve lesz szüksége – fogalmazott a MOK elnöke az InfoRádiónak.

Kincses Gyula szerint ebből kifolyólag a kormányzatnak két feladata van: egyrészt tegyenek meg mindent, hogy minél több ilyen maszk álljon rendelkezésre. Másrészt olyan intézkedések szülessenek, amely során nem általában minden orvost látnak el ilyen védőeszközzel, hiszen annyi maszk nincs a piacon, nemcsak Magyarországon, hanem általában sem. Ehelyett

koncentráljanak a veszélyes helyekre, ahol az orvos–beteg találkozások történnek.

Ugyanis nem mindegy, hogy milyen dinamikával zúdul rá az egészségügyi rendszerre a fertőzés, mert az már biztos, hogy a csoportos fertőzések szakaszába léptünk, de még mindig alacsony az esetszám – jegyezte meg a szakember, figyelmeztetve: ha ez megugrik, ami

elsősorban az állampolgárok és nem az egészségügy felelőssége,

akkor azt nehéz lesz az ellátórendszernek kezelni.

Ha betartjuk a szabályokat, mindamellett, hogy összességében is kevesebb lehet a beteg, ami fontosabb, sokkal lehúzottabban jelentkeznek az esetek, és az egészségügynek lesz kapacitása arra, hogy akit szükséges, el tudja látni – hangsúlyozta Kincses Gyula.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×