Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

140 cég irányítását veheti át a honvédelem szükség esetén - a nap hírei

A következő napokban megtöbbszöröződhet a koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette ki az országos tisztifőorvos. Több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt. Bezárják a budapesti játszótereket a járvány miatt. A nap legfontosabb hírei március 17-én.

A következő napokban megtöbbszöröződhet, akár több százas nagyságrendet is elérhet a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - jelentette ki az országos tisztifőorvos. Müller Cecília közölte ugyanakkor, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központban izolálták az új koronavírust, és ezzel lehetőség nyílik vakcina fejlesztésére, a vírus jobb megismerésére. Közölte azt is, hogy egy vírusellenes szert is tesztelnek a szakemberek.

Több kórházat járványkórházzá alakítanak a koronavírus-járvány miatt - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár. Horváth Ildikó a parlament népjóléti bizottságának ülésén elmondta, a Kiskunhalason épülő mobil karantén-kórház mellett a helyi kórház tömbjét is kijelölték erre a célra, továbbá Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon lesz ilyen intézmény.

Megkezdte működését a létfontosságú vállalatokért felelős akciócsoport. A testületet Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezeti. Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon. Mintegy 140 társaságról van szó.

Bezárják a budapesti játszótereket a járvány miatt. A fővárosi operatív törzs ülése után Karácsony Gergely főpolgármester azzal indokolta a döntést, hogy az ottani játékok lehetőséget biztosítanak a vírus terjedésére. Kérte, hogy a gyerekeket ne vigyék a játszóterekre. A főpolgármester közölte azt is: a kerületekkel közös álláspontot képviselve a parkolást nem teszik ingyenessé. Hiába van ugyanis kevesebb autó az utakon, a parkolóhelyeken ugyanannyi vagy akár több is a szokottnál.

Nem zárt be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, továbbra is indít és fogad járatokat, az országba ugyanakkor útlevél-ellenőrzés után csak magyarok, és egyes letelepedési engedéllyel rendelkezők léphetnek be. Csak a 2B Terminál fogad járatokat. A külföldi és magyar állampolgárok egyaránt elutazhatnak Magyarországról.

A posták 15 óra után is nyitva tartanak, a bejáratnál feltüntetett nyitvatartási időben várják az ügyfeleket. A társaság közleménye felhívja a figyelmet: előfordulhat, hogy ha egy üzletház teljesen bezár, akkor az ott működő posta is kénytelen ehhez alkalmazkodni, ám ezekben az esetekben az ügyfelek a településen másik postát vehetnek igénybe.

15 órakor be kellett zárniuk boltoknak. Az intézkedés nem vonatkozik az élelmiszerüzletekre, patikákra, drogériákra, benzinkutakra, dohányboltokra. A többi kiskereskedelmi üzletben a 15 órai zárás után reggel 6 óráig csak az ott dolgozók lehetnek bent.

Zavartalan az üzemanyag-ellátás. A Mol közölte: továbbra is biztosítja a régió és Magyarország energia- és üzemanyag-ellátását, a vállalatcsoport üzleti folyamatai, a termelés, gyártás, áruszállítás és üzemanyag-kiszolgálás továbbra is változatlanul működnek. A benzinkutak nyitva tartási rendje változatlan, a töltőpisztolyokat rendszeresen tisztítják.

Vasárnaptól nem tartanak nyilvános liturgiát a katolikus templomokban a koronavírus-járvány miatt. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közölte: az egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani. A templomokat nem zárják be, a papokat a püspökök testülete arra kéri, hogy továbbra is tartsanak szentmiséket. Több helyről online közvetítik majd a miséket.

A koronavírus- járvány miatt hétfőtől leáll a magyarországi Audi-gyár. A társaság a gyártási programról és munkavállalókat érintő következményekről később ad tájékoztatást. A cég győri gyárában csaknem 13 ezer ember dolgozik. A magyarországi cégvezetés azután döntött a leállás mellett, hogy a Volkswagen-konszern a legtöbb telephelyén felfüggesztette a termelést.

Megállapodtak a harmincnapos beutazási korlátozás elrendeléséről az Európai Unión kívül eső térségekből az uniós tagországok vezetői. Az intézkedést előzőleg az Európai Bizottság javasolta. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a tagállami vezetők vészhelyzeti videokonferenciája után hangsúlyozta: megegyezés jött létre arról, hogy megerősítik a külső határokat azzal, hogy az ideiglenes korlátozást alkalmaznak a nem alapvető fontosságú beutazásokra. Előzőleg a tagországok abban is megállapodtak, hogy a jelenleginél lényegesen rugalmasabbá teszik az állami támogatásra vonatkozó szabályokat, hogy a tagállami kormányok hatékonyan tudják támogatni a vállalatokat.

Merész intézkedésekre szólította fel az európai országokat az Egészségügyi Világszervezet európai igazgatója. Hans Kluge úgy fogalmazott, hogy kivétel nélkül minden országnak meg kell tennie a legmerészebb intézkedéseket, hogy gátat tudjanak szabni az új típusú koronavírus-járvány terjedésének. Közben a WHO két munkatársánál is kimutatták a vírust, őket otthonukban elkülönítették.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×