Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
318.49
bux:
144610.25
2026. július 22. szerda Magdolna
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője a Szlávik Jánossal, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosával rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapesten 2020. március 4-én. Két, Magyarországon tartózkodó, koronavírussal fertőzött, egyelőre tünetmentes iráni diákot kellett a Szent László Kórházba vinni.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Operatív törzs: Magyarországon izolálták a koronavírust, fejleszthetik az ellenanyagot

Kedd délután is megtartotta szokásos napi sajtótájékoztatóját a koronavírus miatt felállt operatív törzs. Müller Cecília szerint a napokban megsokszorozódik a fertőzöttek száma.

Lakatos Tibor, a törzs ügyeleti központjának vezetője bejelentette, új szakaszba lépett a védekezés, illetve megelőzés.

A legfontosabb szabályokat kiemelve megerősítette az általános boltzárat (15 és 6 óra között), a rendezvénystopot, de elmondta, nyitva lehetnek a drogériák, a patikák és a posták, valamint a vegyiáru- és élelmiszerboltok, illetve még a benzinkutak.

A korlátozó intézkedések megszegői büntetésre számíthatnak,

akár több százezer forintosra is.

A külföldről Magyarországra hazaérkezők kötelesek két hetet házi karanténban tölteni - erősítette meg szintén a friss rendelkezést.

A határellenőrzésről elmondta, az érinti a szlovák határt is, 0-12 óra között több száz személy belépést tagadták meg.

A hegyeshalmi torlódásról szólva elmondta, a

román és bolgár polgárok leültek az autópályára, megelégelve a helyzetüket.

Az országos főrendőr egyeztetve a román és bolgár illetékesekkel úgy döntött, 21 és 24 óra, illetve 0 és 5 óra között (holnap) átutazhatnak az érintett állampolgárságúak.

Hozzátette még: az időseket nem csak a járvány fenyegeti, hanem a csalók is, akik telefonon jelentkeznek idős embereknél.

Müller Cecília elmondta: "sajnos a tegnapi napról a mai napra ismét emelkedett a megbetegedettek száma, 50 megbetegedésről tudunk számot adni. Ez a terjedés megfelel annak, amire számítunk. Az elkövetkező napokban meg is tud többszöröződni a betegek száma. Egy beteg 2-3-nak tudja átadni a fertőzést" - mondta, számszakilag egyértelműsítve, több száz betegre számítanak napokon belül.

A 70 éven felülieket arra szólította, maradjanak otthon.

A szabadban történő sportolásról elmondta, mindazoknak ajánlott, akik egészségesek, szabadban, olyan helyeken, ahol egyébként is egészséges a sportolás, például a Margitszigeten.

"A kirándulások is olyan mértékben is szervezhetők, hogy ne sokan menjenek együtt. Ennek így semmi akadálya sincs, de tartsuk meg a 2 méteres távolságot" - részletezte.

A védőoltásokkal kapcsolatban elmondta, azok a mostani helyzetben nem sürgősek. Ugyanígy "az időszakos orvosi vizsgálatok is halaszthatók", tette hozzá.

Örömteli hírként bejelentette:

Magyarországon elsőként sikerült izolálni a koronavírust,

"sok szeretettel gratulálok a csapatnak és büszke vagyok rájuk". Ehhez kapcsolódóan elmondta, most már lehet is fejleszteni a vírus ellenszerét.

Kérdések

- Mennyire vagyunk a védőoltástól, szertől?

- Akár egy-két évre is. A siker most az, hogy egy óriási lépés történt az előrehaladás felé.

- Miért nem lehet megyei szinten adatokat szolgáltatni?

- Szélesítjük a teszteltek körét, tudjuk, hogy hol vannak a betegek, elemzéseket végzünk, kérünk megértést.

- A területi adati adatokat miért nem lehet kiadni? Az egyetlen európai ország vagyunk ebben.

- Nem riogatni szeretnénk, hanem megelőzni. Mindenki tartsa be a higiénés szabályokat és tartsa be a WHO tanácsait, amelyeket mi is tolmácsolunk.

- Mikor fertőződött meg az iráni beteg és melyik egyetem hallgatója?

- Nagyon régen volt, ő volt az első beteg Magyarországon. Egyedi esetekről nem mondanék többet.

- Hogy állnak fel a koronavírusteszt-pontok?

- Jelentősen megnő a héten Magyarországon a gyorstesztek száma, meggyorsítjuk a logisztikáját is, földrajzilag is bővülnek a lehetőségek. Több szálon, párhuzamosan bővítjük a lehetőségeket.

- A Magyar Orvosi Kamara tanácsaiból mennyit fogadtak meg?

- Minden javaslatra nyitottak vagyunk, ezt a küzdelmet csak együtt tudjuk megvívni.

- A fertőzöttek életkora miért nem publikus? Úgy tudni, kiskorú fertőzött is van.

- Mi ismerjük az életkorokat. Nem csupán időseket fertőz meg az új koronavírus. A fiatal korosztály tüneteket alig észlelve átesnek ezen a betegségen. Az idősek esendőek.

- Van-e kiskorú a fertőzöttek között?

- Tudomásunk szerint nincs.

- Hányan vannak súlyos állapotban.

- Egyelőre ketten. Őket lélegeztetik.

- Sokak kezelését felfüggesztik, rákos betegekét is. Mit lehet ilyenkor tenni a betegnek? Valóban így van?

- Nem így működik az egészségügy. Az elektív műtétek halaszthatósága a lényeg, például egy térdműtét. A daganatos betegek ellátása nem függeszthető fel. Ha ilyet látnak, forduljanak az NNK-hoz!

- Amerikában fejlesztenek-e már vakcinát? Vannak ilyen hírek...

- Tudomásunk van róla, hogy az USA-ban valamilyen vakcinát elkezdtek használni. Európában egy szoros eljárás szabályozza, hogy mit hogyan lehet gyógyszerré, vakcinává nyilvánítani.

- Az utcákon, a közösségi közlekedési eszközökön sok az idős. Mintha nem vennék elég komolyan a veszélyhelyzetet. Van-e esetleg arról gondolkodás, hogy őket akár névre szóló levélben külön tájékoztatják a járvánnyal kapcsolatban?

- Ma reggel az operatív törzsben is különösen nagy figyelem hárult az idősek felé.

- A parlament meddig ülésezik? Többet vannak ott, mint száz?

- Rájuk nem vonatkozik a korlátozás, mert nem intézmény, hanem a demokrácia része.

- Tesztelik-e a parlamenti képviselőket?

- Nincs erről még döntés.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×