Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
315.35
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay

Kétségbeejtő a helyzet a gyulai parkerdőben

Továbbra is érvényben tartják a látogatási tilalmat.

Három hét alatt sem tudtak úrrá lenni a viharkárokon a gyulai Városerdőn - írja a Beol.hu. A területen továbbra is látogatási tilalom van, mert a kidőlt fák és leszakadt ágak veszélyesek lehetnek.

Puskás Lajos okleveles erdőmérnök a lapnak elmondta, folyamatosan dolgoznak a szakemberek, a nagy mértékű veszteség felszámolásával egyidejűleg a helyreállítási munkák tervezését és engedélyeztetését is azonnal elindították. A károsított terület felújítása, az elpusztult fák új csemetékkel való pótlása a tervek szerint még most ősszel megkezdődhet.

Az erdei iskola területén viszonylag kevés kár keletkezett. Egy épület tetejére nagy lucfenyő dőlt, amit a vihar gyökerestől csavart ki a helyéről. Egy gépkocsi ugyancsak megsérült, mert faág zuhant rá. Három nagyobb kőris is kidőlt, de nem okoztak komolyabb kárt.

A parkerdő 18 hektáros, 200 köbméternyi fát csavart ki a vihar,

több helyütt forgószélre utaló nyomokat lehet látni..

A veszélyes munkának most nagyjából a felénél tartanak. Ha készen vannak, még átnézik a terepet, hogy ne maradjanak a levegőben leszakadt lombkoronák.

A parkerdő fáinak kétharmada 112 éves, a fiatalabb hányada pedig 80 éves.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×