Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Tízezer és húszezer forintos bankjegyek egy pénztárcában. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faludi Imre

Volt jobbikos tett feljelentést gyanús pénzmozgások miatt

Szabó Balázs, a párt volt szekszárdi tagja úgy tudja, hogy az ő régiójában 8-10 millió forint érkezett a Jobbik pártigazgatóján keresztül, amit a tagok fizettek be a pártkasszába.

Szabó Balázs feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettes ellen, csalás gyanúja miatt. A helyi önkormányzati képviselő a Magyar Időknek elmondta, az nem volt világos előtte, hogy ezek a pénzek honnan érkeztek, az azonban szerinte már körvonalazódik, hogy több száz befizetője is lehetett a Szabó Gábor pártigazgató által "küldött" összegeknek.

Szabó Balázs hozzátette, a feljelentésben több tanú neve is szerepel, akik feltehetően még ezen a héten kiállnak, nevüket vállalva. A gyanús pénzek kiosztásában részt vevő hálózat nagyságáról a volt jobbikos politikus azt mondta, hogy országos szintű lehetett, csak az ő régiójában 8-10 millió forintot osztottak le és fizettettek be a tagokkal.

A lap szerint, tekintettel arra, hogy a Jobbiknak 9 régiója van, 90 millió forint is lehet a leosztott, majd a Jobbik pártkasszájába befizetett összeg,

ami nagyjából megfelel annak a százmillió forintnak, amelyet az ellenzéki párt állítása szerint társadalmi adakozással kaptak. Szabó Balázs szerint voltak olyanok, akik tényleg segíteni igyekeztek a pártot, ám ők jellemzően 5-10 ezer forint körüli összegeket utaltak.

A cikk felidézi, hogy a szekszárdi képviselő azután fedte fel a Jobbik kétes pénzügyleteit, hogy feloszlatta a helyi szervezetet, és kilépett a pártból. A Jobbik vezetése szerint Szabó Balázs hazudik, ugyanakkor a Magyar Időknek több volt regionális igazgató is megerősítette, ők is találkoztak ilyen jellegű pénzmozgásokkal, de sosem derült fény arra, honnan is jöhettek ezek az összegek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Hárommilliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényt Magyarország szerdán, melyekre több mint 10 milliárd eurónyi ajánlat érkezett. Vagyis első ránézésre jó üzletet kötöttünk, ugyanakkor a lengyelek másnap lényegesen alacsonyabb hozam mellett tudtak hasonló papírokat értékesíteni. Ha Magyarország kockázati megítéléséhez mérjük a papírok hozamfelárát, akkor jobban sikerült a mostani kibocsátás, mint egy évvel ezelőtt. A régióban a lengyelek ugyanakkor ebben a tekintetben is hagyományosan olcsóbban adósodnak el nálunk, míg a románok részben az elmúlt egy év piaci feszültsége miatt lényegesen nagyobb felárat kénytelenek fizetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×