Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
315.94
bux:
153969.18
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke (b) és Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnök-frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart a Sargentini-jelentés kapcsán Budapesten, az Országgyűlés Irodaházában 2018. szeptember 13-án. Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést szeptember 12-én az Európai Parlament (EP), a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Előválasztáson keresne főpolgármester-jelöltet a baloldal

Közösen indul az európai parlamenti és az önkormányzati választáson az MSZP és a Párbeszéd – jelentették be a pártok vezetői az InfoRádió Aréna című műsorában. A két elnök előválasztáson szeretné megtalálni a legesélyesebb főpolgármester-jelöltet.

Hiteles szövetségesek az önkormányzati választáson

A választási szövetségről mindkét pártban az erre hivatott testületek döntenek, de Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a közös indulás híve. „Azt a javaslatot fogom tenni pártelnökként, hogy együtt induljunk neki ennek a választának is” – fogalmazott.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke is együtt mérettetné meg a két pártot, sőt bővítené a szövetségesi kört.

„Minden szövetséget meg kell becsülni, ami megköttetett, és újabb szövetségeket kell kötni annak érdekében, hogy Magyarországon változás legyen”

– vélekedett, hozzátéve: azok a pártok, melyek elhitették magukkal, hogy egyedül is képesek boldogulni, most belső válsággal küzdenek.

Az együttműködési kör kiszélesítése Tóth Bertalan szerint is jó ötlet. Az MSZP elnökének elmondása szerint civil- és szakszervezetekkel, vagy akár a jelenlegi kormányzat ellen hitelesen fellépő személyekkel is szeretnék tágítani a szövetséget. „Nagyon szeretnénk, hogyha a lista összetétele is üzenet lenne a magyar választók felé” – emelte ki.

A legszélesebb együttműködésre van szükség az önkormányzati választáson

Az a legkevesebb, hogy együtt indulunk – fogalmazott az európai parlamenti választásokra térve Karácsony Gergely.

„Az önkormányzati választási rendszerünk még a parlamenti választási rendszernél is aránytalanabb, tehát ott én a legszélesebb együttműködés híve vagyok” – jegyezte meg. Pécsett széles társadalmi koalíciót szervez Mellár Tamás, amely magában foglalja az ellenzéki pártokat és a változást akaró személyeket – hozta fel példának a Párbeszéd elnöke, hozzátéve: „én ezt javaslom az ellenzéknek országszerte”.

Karácsony Gergely most arra készül, hogy jövő összel polgármesterjelölt lesz Zuglóban, de azt sem zárta ki, hogy elfogadja a főpolgármester-jelöltséget. „Győződjünk meg arról, hogy van főpolgármester-választás, és akkor utána keressünk egy jó jelöltet” – vélekedett. Szerinte ne a tárgyalóasztaloknál dőljön el, ki legyen a „kihívó”, hanem döntsék el a választópolgárok, hogy ki a legalkalmasabb jelölt.

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan is az előválasztás híve. „Az a legfontosabb, hogy emögött az előválasztás mögött legyen meg az a széleskörű együttműködés, és

legyenek meg azok a pártok, civilszervezetek, akik azt mondják, hogy igen, ez a helyes út,

válasszuk ki így a főpolgármester-jelöltet, és egységesen, együtt, együttműködve menjünk neki a kampánynak” – fogalmazott.

Karácsony Gergely szerint az előválasztásról sem született még hivatalos döntést, és Tóth Bertalannal együtt ő is azt gondolja, hogy a folyamatba Budapesten a civil szervezeteket is be kell kapcsolni.

A pártvezetők örülnének annak, ha a szocialista Ujhelyi István és Szanyi Tibor, valamint a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek tovább dolgozhatna az uniós törvényhozásban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×