Infostart.hu
eur:
382.04
usd:
328.04
bux:
109155.92
2025. december 5. péntek Vilma
Novák Katalin: a Fidesz ma Európa legerősebb pártja

Novák Katalin: a Fidesz ma Európa legerősebb pártja

Fontos bemutatni az elmúlt nyolc év eredményeit és azt is, hogy ezek hamar elveszhetnek - fejtette ki Novák Katalin, a Fidesz alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár arról is beszélt, 2019 után is marad-e a lakások ötszázalékos áfája.

Hét-nyolc év távlatából már könnyű elfelejteni az eseményeket és a 2010-es kormányváltás előtti helyzetet - mondta a család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

„Természetesnek veszi az emberek azokat a dolgokat is, amelyek nem mindig voltak úgy.

Egy teljesen a tönk szélére taszított, majdnem csődben lévő gazdaságot örököltünk 2010-ben. Nemcsak gazdasági, hanem minden szempontból: erkölcsi és politikai válságban is volt az ország. Ebből eljutottunk odáig, hogy ma már 4,1 százalékos GDP-növekedésről, emelkedő bérekről, olyan alacsony szintű munkanélküliségről beszélhetünk, hogy kimondhatjuk: aki szeretne, az tud dolgozni. És év végén a gazdasági teljesítménynek köszönhetően nyugdíjprémiumot vagy Erzsébet-utalványt tudunk adni a nyugdíjasoknak.”

Novák Katalin megjegyezte, hogy az elért eredmények könnyen elveszhetnek.

„Ez olyan, mint egy család életében. Egy rosszul gazdálkodó generáció után jöhet egy olyan, amely megerősíti a családot, sikerül tőkét felhalmoznia, kilábalni a kilátástalan helyzetből. Olyankor is fontos, hogy megtanítsák a következő generációnak is, hogy

ezek mind olyan dolgok, amiket fél perc alatt el lehet veszíteni, és amiket meg kell tudni őrizni.

Számunkra is ez a legfontosabb üzenet, hogy ezeket az eredményeket elértük, és szeretnénk megőrizni.”

A Fidesz alelnöke arról is beszélt, hogy a biztonság lesz a fő eleme a Fidesz kampányának.

„Mást jelent ma a biztonság ma, 2017 végén, mint amit 2010-ben jelentett. Úgy látom, hogy a magyar emberek számára az egyes számú prioritássá vált az, hogy biztonságban szeretnének élni. A kampányunk nagyon fontos üzenete, hogy megvédjük Magyarországot és biztonságos országot kínálunk az itt élőknek.”

Novák Katalin szerint a Fidesz ma Európa legerősebb pártja, amely tartja magas támogatottságát kormányzása nyolcadik évében is.

A CSOK segített az építőipar fellendítésében

„Egy pangó, lejtmenetben lévő építőipar fellendülésnek indult. Sok folyamat különböző horizonton működik. Sokan elmentek ebből a szektorból külföldre, a szakmunkások, mert nem volt itthon munkalehetőségük, legalábbis versenyképes bérért nem tudtak elhelyezkedni. Most az építőiparban folyamatosan szakképzett munkaerőt keresnek, vonzerőt jelent Magyarországra visszajönni, nem kell tovább távol lenni a családtól, áldozatokat hozni. Jól meg lehet ebből élni, és adott esetben megépíthető CSOK-támogatással a saját ingatlan is.”

A család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár arról is beszélt, hogy marad-e az ötszázalékos áfa az érintett lakásoknál.

„Nem szeretünk könnyelmű ígéreteket tenni. Ezért is mondtuk, hogy 2019-ig tudjuk biztosan vállalni, pedig akkor, amikor a miniszterelnök bejelentette, ez viszonylag hosszú perspektívának tűnt. Meg kell néznünk, milyen a gazdaság teljesítménye, de mindig hozzátesszük, ha lehetőségünk van ezeket az intézkedéseket megtartani vagy folytatni, meg szoktuk tenni.”

Novák Katalin megjegyezte, hogy a lakások iránti kereslet emelkedése megemelte a lakásárakat, még ha országosan nem is azonos mértékben.

„Nagyon nagy a különbség budapesti és a vidéki Magyarország között. Vidéken ezekkel a támogatásokkal komplett otthont lehet teremteni, de tény, hogy ez egy bel-budai kerületben vagy Budapest vonzáskörzetében egy háromgyerekes család megfelelő otthonának kialakulásához nem elég. De azt határozottan állíthatom, hogy lényegesen nagyobb különbség, mint valaha volt.”

A párt alelnöke megerősítette, hogy folytatná a családi típusú adózást a Fidesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?
Este sorsolás!

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben?

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 13:38
×
×
×
×