Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Csak a csőd után tudta meg, hogy a Green Holidays-nél landolt a pénze

Csak a csőd után tudta meg, hogy a Green Holidays-nél landolt a pénze

Egy neve elhallgatását kérő szegedi hölgy ötvenéves férjét akarta megajándékozni egy törökországi úttal, amit a Black Friday kedvezményét kihasználva foglalt le az Indulhatunk.hu-nál, közben pedig fogalma sem volt arról, hogy valójában a Green Holidays szolgáltatását vásárolta meg.

„2016. november 23-án a Fekete Péntek akció keretében foglaltam le a nyaralást öt főre az Indulhatunk.hu oldalon.

Mivel hallottam a Green Travel csődjéről tavaly, többször konkrétan rákérdeztem, hogy nem az ő útjuk-e. Azt válaszolták, hogy biztosan nem az ő útjuk”

- mesélte Anikó.

Majd december elején bement az irodába, és befizette az 500 ezer forintot, és azt az ígéretet kapta, hogy egy hónapon belül megkap minden visszaigazolást.

„Február végén még mindig nem történt semmi. A hölgy megnyugtatott, hogy ne idegeskedjek, sok a foglalás, de mindenképpen el fogunk utazni. Ám még akkor sem derült ki, hogy ez nem a saját szervezésű útjuk, akkor sem mondta, hogy ez a Green Holidays útja” - hangsúlyozta a károsult.

„Éppen akkor hallottam a csődről, amikor nyaralni voltunk a családdal. Miután kaptam egy emailt, amiben azt tanácsolták, hogy forduljunk az Uniqa biztosítóhoz, felhívtam a hölgyet, és

akkor mint derült égből a villámcsapás derült ki, hogy az útból semmi sem lesz”

- emlékezett vissza Anikó, aki a férje ötvenedik születésnapjára szervezte meglepetésként az utazást.

„A papírjainkon még véletlenül sem szerepel a Green Travel neve” - mondta a károsult.

„Abban talán egy kicsit szerencsénk volt, hogy még kaptam a szegedi Indulhatunk.hu-tól egy emailt, ami szerint ők átutaltál a pénzt a Green Holidays-nek. Hogy ebből mi igaz vagy mi nem, nem tudom” - tette hozzá Anikó.

„Bejelentette a biztosítónak, most várom, hogy mi lesz” - mondta.

Anikó és családja augusztus 19-én a törökországi Side-be, egy ötcsillagos szállodába utazott volna.

Csak a csőd után tudta meg, hogy a Green Holidays-nél landolt a pénze

A károsult elmondta, hogy ugyan egy kicsit gyanús volt az alacsony ár, de mivel a Fekete Péntek akció keretében hirdették az utat, az pontosan arról szól, hogy az ember sokkal olcsóbban juthat hozzá bizonyos szolgáltatásokhoz, termékekhez.

„Olyan óriási joghézagok vannak Magyarországon, ami miatt most mindenki a másikra mutogat, hogy ki a felelős ezért és ki fogja megtéríteni a kárunkat.

De egészen biztos vagyok abban, hogy ezt nem fogjuk annyiban hagyni, és ha más nem, akkor be fogjuk perelni a magyar államot”

- fogalmazott Anikó.

Hozzátette: pénteken reggelre tüntetést is szerveznek, aminek a célja a figyelemfelkeltés.

„Azokat az emberek, akik az Indulhatunk.hu-nál fizették be a pénzt és nincs a papírjaikon a Green Holidays neve, ki fogja kártalanítani?”

- tette fel a kérdést az utazási iroda csődjének károsultja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×