eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A nizzai terrortámadás halálos áldozataira emlékeztek – a nap hírei

Európa védelmét hangsúlyozta Brüsszelben a külgazdasági és külügyminiszter. Franciaországban egy perces csenddel emlékeztek hétfő délben a múlt csütörtöki nizzai terrortámadás halálos áldozataira. Törökországban több mint 3 millió közalkalmazott éves szabadságát függesztette fel határozatlan időre a miniszterelnök.

Európa védelmét hangsúlyozta az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli ülésnapján mondott felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hangsúlyozta: soha nem volt olyan mértékű a terrorfenyegetettség mértéke, mint napjainkban. Hozzátette: Magyarország egyetért azzal, hogy erősíteni kell a terrorizmus elleni globális harcot. A magyar tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország minden támogatást megad Szerbia uniós csatlakozási folyamatához.

A magyar határzár jól működik, a július 5-én életbe lépett intézkedések után teljessé vált a hatás védelme - jelentette ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Kósa Lajos a testület röszkei kihelyezett ülése utáni azt mondta: így az unió területére senki nem tud illegálisan belépni. Szólt arról is, hogy azokat az illegálisan érkezőket, akiket a határtól számított 8 kilométeres sávban elfognak, a magyar hatóságok visszakísérik, és útbaigazítják a tranzitzóna felé, ahol beadhatják kérelmüket.

Új szakaszába lépett a kormány tájékoztató kampánya a kényszerbetelepítésről szóló népszavazásról - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Tuzson Bence elmondta: a kampány célja, hogy felhívja a figyelmet Brüsszel elhibázott bevándorlás-politikájának következményeire.

Magyarország a középmezőnyben van a tagállamok között az uniós jog megsértése miatt indított kötelezettségszegési eljárásoknál. Jelenleg 38 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban, amivel sorrendben a 10. az uniós tagországok között. Az Európai Bizottság elmúlt évi összesítése szerint kismértékben nőtt az ügyek száma a közösségben. Tavaly év végén összesen 1.368 eljárás volt folyamatban a 28 tagállammal szemben.

Fél év alatt teljesült az idei évre szóló lakossági állampapír kibocsátási terv - mondta az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója. Barcza György az InfoRádióban elmondta: június végéig a lakossági állampapírok nettó kibocsátása elérte a költségvetés ez évre tervezett finanszírozási igényét. Hozzátette: az év első hat hónapjában 960 milliárd forinttal, 4.477 milliárd forintra nőtt a belföldi kisbefektetők számára értékesített forint állampapírok állománya.

Nem biztos, hogy eléri a 200 ezres határt az állami földek értékesítésének tilalmáról szóló népszavazáshoz összegyűjtött aláírások száma - közölte a Nemzeti Választási Iroda elnöke. Pálffy Ilona elmondta: a szervezet eddig a szocialista Gőgös Zoltán által benyújtott ívek kétharmadát dolgozta fel. Ha a kezdeményezést legalább 200 ezer választópolgár támogatta aláírásával, az Országgyűlésnek ki kell írnia a referendumot.

Új képzéseket indít ősszel és jövőre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Patyi András rektor elmondta: a napokban kezdeményezte egy új államtudomány mesterszak indításának akkreditációját. Megerősítette: az egyetemen már az idén elindul a közigazgatási és a kormányzati tanulmányok szak és a pótfelvételi eljárásban lehetőség lesz a nemzetközi tanulmányok mesterszakra jelentkezni.

Franciaországban 1 perces csenddel emlékeztek hétfő délben a múlt csütörtöki nizzai terrortámadás halálos áldozataira. A 3 napos nemzeti gyász utolsó napján rövid időre megálltak a tömegközlekedési járművek, nem sugároztak adást a televíziók és a rádiók, megszólaltak a harangok. Nizzában 84-en haltak meg, amikor járókelők közé hajtott egy teherautó. Több mint 300-an sebesültek meg, 26 ember állapota továbbra is válságos.

Törökországban több mint 3 millió közalkalmazott éves szabadságát függesztette fel határozatlan időre a miniszterelnök. A tisztségviselőknek a lehető leghamarabb vissza kell térniük munkahelyükre. A múlt pénteki, csaknem 300 halálos áldozatot követelő sikertelen katonai puccskísérlet után több mint 100 katonai vezetőt és több ezer katonát vettek őrizetbe a hatóságok, 8 ezer rendőrt bocsátottak el, ügyészeket és bírókat is letartóztattak, illetve menesztettek. A török miniszterelnök előzőleg a halálbüntetés újbóli bevezetését sem nevezte kizártnak. Ezt több nyugati állam is elfogadhatatlannak nevezte.

Államilag irányított doppingolással vádolta meg Oroszországot a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség. A 2014-es szocsi téli olimpiáról készült WADA jelentés alapján a moszkvai sportminisztérium ellenőrizte és felügyelte a manipulációkat az orosz titkosszolgálat és az élsportolók edzőcentrumának közreműködésével. A vádak szerint több orosz sportoló is doppinggal szerzett aranyérmet Szocsiban és 15 orosz dobogós használhatott tiltott szereket. Moszkva tagadta a vádakat.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×