eur:
395.67
usd:
366.68
bux:
65714.75
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Befejeződött a komlói sportcsarnok 50 milliós belső felújítása

Befejeződött a Komlói Bányász Sport Klub (KSBK) sportközpontjának mintegy 50 millió forintos beruházással megvalósult belső felújítása - közölte a mecseki város önkormányzata az MTI-vel.

A beruházás keretében megújultak az öltözők, a vizesblokkok, korszerűsödtek az asztalitenisz-csapat edző- és versenytermei, valamint modern kazán került az épületbe.

A parkoló új burkolatot kapott, illetve növénytámfalakat és vízelvezető-rendszert alakítottak ki. A közlemény felidézi, hogy a tornacsarnok tavaly megvalósított külső felújításához és napelemes rendszerének kiépítéséhez európai uniós és állami forrásokat is felhasználtak.

A mostani rekonstrukcióhoz a Start-közmunkaprogram is hozzájárult, a felújítás jelentős részét közfoglalkoztatottak végezték, a felhasznált építőanyagokat is részben ők gyártották.

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a tavaly szeptemberben indult fejlesztések mintegy ezer négyzetméteren valósultak meg.

Hozzátette: a sporttelep modernizálásához eddig mintegy 130 millió forintos forrást használtak fel, amelynek hozzávetőlegesen 80 százaléka európai uniós támogatás.

A rekonstrukció következő eleme a padlóburkolat cseréje lesz - összegzett az írásos tájékoztató.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×