Infostart.hu
eur:
388.54
usd:
329.98
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

Hamisítják a magyar No-spát Ukrajnában

Az ukrán Állami Gyógyszerészeti Szolgálat betiltotta egyes magyarországi gyártást feltüntető csomagolásban árusított No-Spa görcsoldó gyógyszer forgalmazását Ukrajnában.

Kosztyatin Romanenko, az állami szervnek az Ukrajnában forgalmazott gyógyszerek minőségéért felelős helyettes vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a No-Spát gyártó Sanofi-Aventis nemzetközi vállalat ukrajnai képviselete fordult hivatalos levélben a szolgálathoz, jelezve, hogy ukrajnai patikákba kerülhettek olyan sorozatok a gyógyszerből, amelyek gyanújuk szerint hamisítványok. A felsorolt sorozatszámú gyógyszereken gyártóként a magyar Chinoin gyár szerepelt.

A tisztségviselő kifejtette, hogy csak a felsorolt sorozatszámú, vitatott származású gyógyszereket vonják vissza a forgalomból. Hozzáfűzte, hogy az említett gyógyszerek még mintegy három évvel ezelőtt kerültek Ukrajnába.

Hangsúlyozta azt is, hogy semmiféle minőségi kifogás nem merült fel a Magyarországon gyártott No-Spákkal szemben.

Szavai szerint Magyarországról nagy mennyiségben szállítanak továbbra is Ukrajnába a gyógyszerből. Példaként említette, hogy csak az idén már mintegy 2,5 millió ilyen injekció került ki az ukrajnai patikák polcaira.

Az ukrán Állami Gyógyszerészeti Szolgálat hétfőn tette közzé honlapján a bizonyos sorozatszámmal ellátott, különböző kiszerelésben lévő No-Spa tabletták forgalmazásának betiltásáról hozott határozatát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Ha egyetlen dolgot kell kiemelni a magyar megtakarítási és befektetési piacot meghatározó tényezők közül, akkor 2025-ben egyértelműen a hatalmas állampapír-kifizetések jutnak eszünkbe. Az évtizedek óta nem látott inflációs hullám következtében mintegy 1200 milliárd forint kamat és közel 3200 milliárd forint tőke zúdult ki idén az inflációkövető lakossági kötvényekből – a gigantikus pénzeső nemcsak az állampapírok, de az összes többi befektetés világát is fenekestül felforgatta. Váratlan fejleményként értékelhetjük, hogy a befektetési alapkezelők csak részben lehettek elégedettek: az állampapírokból felszabaduló pénzek jelentős részben ezen a piacon találták meg a helyüket, ugyanakkor a tőkebevonás mértéke alulmúlta a szektor terveit. Az állampapírok beágyazottságát jól mutatja, hogy a példátlan nagyságú kifizetések ellenére a lakosság idén is nettó vásárlóként volt jelen az államkötvények piacán, miközben más szereplők, például a pénzintézetek és a külföldi befektetők még nagyobb részt hasítottak ki a magyar adósságportfólióból. Látványos ábrákon mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb állampapír-piaci fordulatok 2025-ben – nem kérdés, hogy a téma helyet érdemel az év top 10 legérdekesebb sztorija között!

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 23. 05:32
×
×
×
×