Infostart.hu
eur:
381.9
usd:
327.69
bux:
109131.88
2025. december 5. péntek Vilma

Hoppál Péter: Meg kell teremteni a Budapest-vidék egyensúlyt

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára szerint a kulturális decentralizáció jegyében a vidéki alkotóműhelyeknek is állami támogatást kell adni. Hoppál Péter az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hoppál Péter szerint a kormányzati tárgyalásokon mindig keményen érvel a kultúra Budapest-vidék egyensúlyának megteremtése mellett.

„Mindig elmondom, hogy nem dőlhetünk hátra és nem lehetünk elégedettek, ha Budapesten minden műfajban, minden művészeti ágban világszínvonalú produkciók érhetők el, szinte minden este. Ez önmagában még nem elég.”

Ha a fővárosi Zeneakadémia teljesen megérdemelten 850 millió forintot kap a központi költségvetésből, akkor méltánytalan, hogy az ugyanolyan diplomát adó debreceni, szegedi és pécsi művészképző semennyit – fogalmazott az államtitkár.

„Itt is megnyitottunk egy kis ajtórést, és most már 30-30-30 millió forinttal, tehát az egyetemi tanév keretében havi 3 millió forinttal gazdálkodhatnak a vidéki zeneművészeti egyetemi centrumok.”

Ugyanilyen logika alapján az Operaházban működő Nemzeti Balett mellett a Pécsi és a Szegedi Balettnek is jár az állami támogatás és kap is 50-50 millió forintot mindegyik – tette hozzá Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.

A fesztiválok hozzájárulnak a Budapest márkanév nemzetközi értékének növeléséhez – mondta Hoppál Péter.

„Idén először sikerült elérni a kulturális tárcának, hogy külön állami költségvetési sor legyen a vidéki kulturális fesztiválokra. Idén még 250 millió, de jövőre ez már 500 millió forint lesz.”

A Magyarország iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, ami leginkább a kulturális területen érhető tetten – mondta az államtitkár.

„Látható és érzékelhető, hogy a 7%-os vendégéjszaka- és 9%-os nézőszám-növekedés, ami a kulturális fesztiválok környezetében zajlik Magyarországon, semelyik más országban nem érhető tetten. Ez hungarikum.”

Hoppál Péter szerint Budapest és a vidék kulturális életét egyensúlyban kell tartani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsony alkalmából ismét különleges akcióval kedveskedünk olvasóinknak: december 1-jén útnak indított kampányunk keretében fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket, ráadásul két hónapra. Most még inkább megéri csatlakozni az előfizetők táborához, akik egyedi elemzésekben, máshol nem megtalálható online befektetői rendezvényekben, ingyenes konferenciabelépőkben, különleges tartalmakban részesülnek. És amit ígérhetünk régi és új előfizetőinknek is: folyamatosan fejlesztjük előfizetői tartalmainkat, formátumainkat, hamarosan újabb bejelentésekkel érkezünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×