Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

BKV: törvényes volt a 3-as metró felújításának tendere

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) pénteki határozata szerint a BKV mindenben jogszerűen járt el a 3-as metró járműveinek korszerűsítéssel egybekötött felújítására kiírt tender során - tájékoztatta a közlekedési társaság az MTI-t.

A közlemény szerint a KDB jóváhagyta a BKV eljárást lezáró döntését, a jogorvoslati eljárást kezdeményező ajánlattevő észt Skinest Rail AS kérelmének valamennyi elemét teljes terjedelmében elutasította.

Az észt cég ajánlata a BKV álláspontja szerint nyolc pontban ütközött a kiírt feltételekkel, ezért az ajánlatot érvénytelenné kellett nyilvánítani. Ez ellen a Skinest fellebbezett, de a KDB pénteki határozatával ezt elutasította.

Mint azt a BKV közölte, sem a megajánlott áramszedők, sem az ajtóműködtetés rendszere, sem az oktató szimulátor, sem az utasok biztonságát szolgáló menekítőajtók nem feleltek meg az előírt, illetve a jogszabályi feltételeknek.

Az orosz Metrowagonmash céggel kötött szerződés alapján a járművek korszerűsítéssel egybekötött felújítása a BKV által 2006 és 2012 között vásárolt francia Alstom-kocsik árának kevesebb mint 75 százalékát teszi ki - olvasható a közleményben. A 219,2 millió euró (310,1 forintos tervezési árfolyamon 67,97 milliárd forint) vállalkozói díj a 222 motorkocsi korszerűsítéssel egybekötött felújításán túl tartalmazza még a kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítását is.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×