Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Palkovics: a Corvinus budai kampuszán folyik tovább az oktatás

Továbbra is a Budapesti Corvinus Egyetem budai kampuszán folyik az átszervezett karok hallgatóinak oktatása, nem pedig a gödöllői Szent István Egyetemen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Palkovics Lászlót a Corvinusról leváló és a Szent István Egyetemhez kerülő élelmiszertudományi, kertészettudományi és a tájépítészeti karok átszervezéséről, azok jövőjéről kérdezték.

Az államtitkár úgy fogalmazott: "nem kell megvédeni a budai kampuszt, senki nem akar semmit csinálni a budai kampusszal, azt szeretnénk, ha ott folyna tovább az oktatás, és ez így is lesz". Arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyanazok az oktatók ugyanazon a képzési helyen oktatják majd a diákokat.

Közölte azt is, azoknak a hallgatóknak, akik a Corvinus egyetemen kezdték meg a tanulmányaikat, ez a diplomájukban is szerepelni fog. Ha a hallgatók érdeke nem sérül, és még többen is tanítják őket, akkor mi ezzel a baj? - vetette fel.

Palkovics László a hallgatók demonstrációjával kapcsolatban arról beszélt, szerinte félreinformálják a diákokat.

Cáfolta azt is, hogy a tervezett változtatásokról nem tájékoztatta volna az érintett karok vezetőit. Közölte, legalább ötször találkozott a három kar dékánjaival és a többi egyetemi vezetővel.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×