"A folyamatból látható, hogy ez egy előre megfontolt szándékú öngyilkosság. Oly módon kitervelve, hogy a többieket is magával rántja" - fogalmazott a szakértő. Hozzátette: "egészen biztos, hogy egy nagyon komoly beszűkült állapotról volt szó, egy nagyon-nagyon kemény elkötelezettségről, célra tartásról, mindenképpen meg akarta a dolgot valósítani. Valószínű, hogy ebben az is benne volt, hogy mint pilóta, pilótaként akart meghalni. "
Amikor valaki annyira kiterjeszti a dühét, hogy utálja az egész világot, akkor abban az is benne van, hogy magával visz, akit csak tud - magyarázta a szakpszichológus. Nagy valószínűséggel olyan életesemény érhette a férfit, aminek következtében elkezdte gyűlölni azokat, akik boldogok, vagy éppen az egész világot. Mindez személyiség és életsors függő - tette hozzá Horváth László. "A hasonló esetekbe mindig belejátszik a fantázia is, hogy a tettének mi lesz a következménye" - emelte ki a szakértő. Mint mondta: egy pilóta azt pontosan tudja, hogy mi a következménye egy repülőgép-balesetnek.
Horváth László arról is tájékoztatott, hogy pilótaként legalább évente részt kell venni pszichológiai vizsgálaton, de ezek mindig aktuális folyamatra koncentrálnak, azt tudják igazán mérni. Hosszútávon ugyanakkor azt nem lehet prognosztizálni, hogyha valakit bizonyos életesemény ér, aktuálisan nem fordul-e át a személyisége vagy nem szűkül-e be abba az irreális állapotba, ahol nagy kemény dolgokat is elkövet.
A szakpszichológus azt is kiemelte: egyáltalán nem biztos, hogy ebből az állapotból bármi is észrevehető a külső szemlélő számára. Mint mondta: "a pszichológiában ez egy nagyon komoly probléma, amikor valaki kifejezetten diszimulál, vagyis nagyon vigyáz arra a környezete előtt is, hogy ne lehessen észrevenni rajta azt, hogy mire készül. Ezek az emberek eléggé összeszedettek tudnak lenni, hiszen komoly alkalmassági vizsgálatokon mennek keresztül, ami viszont 100 százalékosan nem garancia arra, hogy nem történik a fejükben valami."
Horváth László azt is hozzátette: a beszűkült tudatállapot egy egy pontra koncentráló helyzet. "A probléma az, hogy minél inkább próbál valaki újabb megoldásokkal ebből kikerülni, a próbálkozások egyre inkább érzelmi örvényekbe viszik az illetőt és egyre inkább eltolódik a valóságtól és nem tud jó megoldást találni, amíg egy kicsit valamilyen oldalról át nem tudja tekinteni a helyzetet vagy ebben valaki nem segít neki."
Hangsúlyozta: "sokszor a környezetük benne hagyja az ilyen krízishelyzetekben ezeket az emberek, azok pedig maguktól olyan megoldást választanak, ami sokszor tragikus."
Hanganyag: Németh Zoltán






