Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Varga Mihály: a cél a teljes foglalkoztatottság elérése

Az adósságállomány csökkentését és a foglalkoztatás bővítését nevezte a kormány legfontosabb céljának a nemzetgazdasági miniszter szerdai ajkai sajtótájékoztatóján.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy jelenleg a GDP 76,9 százaléka a magyar államadósság aránya, ami jelentős csökkenést jelent a 2010-es, több mint 80 százalékos arányhoz viszonyítva, így az ország sebezhetősége nagymértékben csökkent.

A foglalkoztatás bővítése terén is jelentős az előrelépés, hiszen 2010-ben közel 12 százalékos volt a munkanélküliség, ami 2015-re 7,4 százalékra csökkent - tette hozzá.

Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-KDNP tapolcai időközi országgyűlési választásokon induló képviselőjelöltje kiemelte, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter látogatása azt jelzi: a kormány komolyan gondolja a további munkahelyteremtést Veszprém megyében is.

Közölte: Veszprém megyében az állástalanok száma négy esztendő alatt 60 százalékkal csökkent, 24 ezerről 9100 főre, Ajkán a munkanélküliség 3 százalékra mérséklődött.

A munkahelyteremtés nemcsak a nagyobb városokban, hanem a kistelepüléseken is fontos cél - húzta alá Fenyvesi Zoltán.

Varga Mihály hozzátette, hogy a devizahitelek kivezetése tovább folytatódik, aminek nyomán átlagosan 25 százalékkal csökkennek majd a törlesztőrészletek.

A kormány célja továbbra is az, hogy a munkából származó jövedelmet, a munkát vállaló embereket, a foglalkoztatást biztosító vállalatokat támogassa - fogalmazott.

Jelenleg 7,4 százalék a munkanélküliségi ráta, ennek további csökkentése a cél, egészen addig, amíg egy ember is van az országban, aki dolgozni szeretne, de nem talál munkát, vagyis amíg meg nem valósul a teljes foglalkoztatottság - szögezte le a nemzetgazdasági miniszter.

Ennek a folyamatnak az adórendszer átalakítása mellett a szakképzési rendszer átalakítása is fontos része, amiért ettől az évtől a Gazdasági Minisztérium felel - mondta.

Varga Mihály közölte: a cél az, hogy az emberek olyan lehetőséget kapjanak a szakképzési rendszeren keresztül, amellyel hatékonyan képesek állást találni.

A gazdasági miniszter arról is beszélt, hogy 10 operatív programból ötöt már jóváhagyott Brüsszel, ebből három a gazdasági tárcához tartozik, így hamarosan megkezdődik a gazdaságfejlesztési, a területfejlesztési és a versenyképességi operatív programok pályázatainak kiírása.

Ezekben kiemelt hangsúlyt kapnak a munkahelyteremtő fejlesztések, közülük is elsősorban a kis- és középvállalkozások, hiszen ezek adják a munkahelyek 73 százalékát országos viszonylatban - közölte Varga Mihály. Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×