Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Bérfelzárkóztatási programot szorgalmaz a MaSzSz

Bérfelzárkóztatási programban szeretne megállapodni a jövő évi költségvetés benyújtása előtt a szociális partnerekkel a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) azért, hogy a minimálbér nettója elérje létminimumot - közölte Kordás László, a szövetség elnöke az MTI érdeklődésére.

Hozzátette: jelenleg 20 ezer forint különbség van a kettő között, az egyfős, egy keresős létminimum szintje 88 ezer forint, míg a nettó minimálbér 68 ezer forint. Akár több évre szóló, több ütemű felzárkóztatási programban is készek megállapodni - mondta.

Kiemelte: a megállapodás részévé kell tenni az adókörnyezet változását is. A minimálbér bruttója mintegy 31 500 forinttal, 105 ezer forintra nőtt 2010 óta, azonban a növekményből mindössze 8500 forint maradt meg nettóban a dolgozóknak - ismertette. A növekmény teljes összegét ki kell termelnie a munkáltatóknak, azonban a munkavállalók nem kapják meg - mondta. Az államnak is feladatot kell vállalnia abban, hogy amit profitált az eddigi emelésekből, a munkaadók és a munkavállalók között megosztásra kerüljön - jelentette ki.

Kordás László elmondta: készen állnak a tárgyalásra, bár még nincsen konkrét időpont, de ha a költségvetést áprilisban nyújtják be, most már "itt van az ideje" a tárgyalások megkezdésének az egyeztető fórumokon - fogalmazott. Az elnök kitért arra, hogy a közszolgálatban 2008 óta nem volt általános bérfejlesztés, ezért fontos erről is tárgyalásokat kezdeni a közszféra szakszervezeteit tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumával (SZEF) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban (OKÉT).

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×