eur:
394.2
usd:
370.08
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Reklámszövetség: kisebb a reklámadó, de így is káros

Egykulcsos lesz és csökken a reklámadó - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető Lázár János. A Reklámszövetség nem elégedett, és párbeszédet sürget a kormánnyal.

A miniszter a változást azzal indokolta, hogy a kormány tavaly augusztus óta folyamatosan kap jelzéseket arról, hogy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának komoly aggályai vannak az ügyben.

Kitért arra is, hogy a reklámadó által leginkább érintett RTL Klub tulajdonosa, a luxembourgi székhelyű Bertelsmann csoport tett is mérlegelést érdemlő rendezési javaslatot, amely figyelembe veszi, hogy az uniós tagállamokban a legmagasabb reklámadó Ausztriában van, ott 5 százalékos. Lázár János megerősítette, hogy a kormány november óta tárgyal a Bertelsmann csoporttal a vita peren vagy az Európai Bizottság eljárásán kívüli megoldásáról. Szerinte a kormánynak mérlegelnie kellett, hogy egy bizonytalan kimenetelű jogvitát vagy egy jó egyezséget választ.

Arról nem beszélt, hogy mekkora lehet így a reklámadó mértéke. A miniszter ugyanakkor jelezte, hogy kevesebb lesz az adó, de többen fogják fizetni. Az így várható adóbevételt 6 és 10 milliárd forint közé teszi a politikus. A már befizetett reklámadó esetleges visszafizetését ugyanakkor elképzelhetetlennek tartja.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy vélte, rövid távon nem változik a reklámadó, a következő költségvetési évben viszont szinte biztosan.

A Magyar Reklámszövetség párbeszédet sürget a kormánnyal a reklámadót érintő változások miatt - közölte Urbán Zsolt, a szervezet elnöke.

"Megelégedettek semmiképpen sem vagyunk. Jól látszik az, hogy a jogszabályba vetett hit, elképzelés, cél egyike sem valósult meg a bevezetés óta, ez már többszöri módosítás. A mostani egy-egy adózó esetében lényeges könnyítést hoz, amennyiben annak a számnak hinni lehet, hogy 5 százalék, és annak hinni lehet, hogy egységes. Ugyanakkor az adózók köre lényegesen kibővül. A sokadik módosítás nem mutat mást, mint azt, hogy a jogszabály átgondolatlan, mindenféle hatástanulmányt nélkülözött és a magyar gazdaság számára káros hatással bír. Próbálja a kormány ezt a kárt enyhíteni, de akkor járna a legjobban a magyar gazdaság, ha a kormány ezt a jogszabályt kivezetné."

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×