Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.58
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Csiba: "Az egészségügy nem mindenható"

Az egészségügyi ellátórendszer fejlődik, lépésről-lépésre jó irányba halad, előbb-utóbb egyenesbe jön, a folyamat azonban nem statikus, hanem dinamikus, így számtalan hatás éri - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgató-főorvosa az Inforádió Aréna című műsorában. A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület vezetője a még meglévő problémák között említette az alacsony fizetéseket.

Csiba Gábor úgy fogalmazott: "bár az egészségügy az egyik olyan ágazat, amelyben tényleg volt komoly béremelés, de ha még egy olyan összegű fizetésemelés lenne, mint az idei, akkor elmondhatnánk, hogy elértük azt, amit a gazdaság teljestő-képessége meg tud adni." A szakember szerint egy egészségügyi dolgozónak és egy tanárnak átlagosan nagyjából ugyan annyit kellene keresnie.

Az intézményvezető a kórházak tartozásával kapcsolatban azt mondta, az intézmények állami átvétele segít a stabilitás kialakításában. Hozzátette: köztudott, hogy körülbelül egy havi finanszírozási összeg hiányzik-hiányzott a kórházak működéséből és ez a tartozás oka. Csiba Gábor szerint a kórházak 32 milliárd forintos adósságkonszolidációja jelentős segítség, és bár nem tudják ezzel az összes adósságot törleszteni, mégis jelentős összeg az intézmények havi 45 milliárdos kiadásaihoz képest is.

A költségcsökkentésben segített a központi beszerzés is, például a gáznál vagy a gyógyszerek esetében - milliárdos megtakarításokat értek el - mondta Csiba Gábor.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgató-főorvosa arról is beszélt: hatalmas ingatlanvagyont jelentenek az állami tulajdonba került kórházak, az ingatlan- és felelősségbiztosítások közös, központi tendereztetésével tovább lehetne csökkenteni az egészségügyi kiadásokat.

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület vezetője beszélt a chips-adó hatásairól is. Úgy fogalmazott: az egészségügy volt az az ágazat, amely nemcsak pénzt követelt, hanem ötleteket is adott, hogyan lehetne pénzt találni. Az egészségügyi termékdíj bevezetése 30 milliárdos pluszt jelent az ágazatnak, ez lehetett a béremelés forrása is. Emellett a kórházvezető szerint, a túlzottan zsíros, cukros ételekre-italokra kivetett adónak népnevelő hatása is van. "Egészségesebben élünk, kevesebben betegszenek meg, nem terhelik annyian az ellátórendszert" - tette hozzá.

Milliárdokat spórolhatnának meg szerinte az egészségügyi intézmények az ömlesztett, vödrös gyógyszerek forgalmazásának engedélyezésével. Ennek bevezetése szabályozás kérdése, ugyanis a csomagolást is engedélyeztetni kell, tehát pénzbe kerül.

Csiba Gábor úgy véli: ha a gyártók nincsenek rákényszerítve erre a típusú forgalmazásra, nem érdekük az átállás. Ugyanis a kis kiszereléseket nagyobb haszonnal értékesítik. A szakember szerint ugyanakkor a kifejezetten a kórházak számára értékesített, vödrös orvosságok, 15-20 százalékkal csökkentenék a gyógyszerköltségeket. Emellett hulladék sem keletkezne, így a környezetterhelés is mérséklődne. Ez jó néhány milliárdos megtakarítást jelentene.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgató-főorvosa beszélt az intézményben - rövid idő alatt - elhunyt kilenc koraszülött esetéről is. Úgy véli, fontos volt, hogy vizsgálat induljon az ügyben, mert kilenc koraszülött gyermek halála nem természetes dolog. Kiderült, hogy orvos-szakmai mulasztás nem történt. Csiba Gábor szerint azt sem lehet kimondani, hogy többet ilyen nem fog sehol előfordulni, de minimalizálni kell a lehetőséget.

A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület vezetője azt mondta: az intenzív centrumokban az orvosok olyan 400-500 grammos koraszülöttek életét tudják megmenteni, akiknek néhány évvel ezelőtt esélyük sem volt a felnövekedésre.
Hozzátette: az intenzív centrumokban nem csak a tudás koncentrálódik, hanem a legtöbb súlyos beteg is, így előfordulnak halálesetek is. "Az egészségügy nem mindenható csak egy mindenható van" - tette hozzá Csiba Gábor.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint. 

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet

A Kínai Népköztársaság (vagyis Kína) fokozza a nyomását a Kínai Köztársaságra (Tajvan), azzal fenyegetve a „kvázi független” szigetet, hogy akár háborút is kockáztatnak a céljaik eléréséhez. A potenciális forgatókönyvek száma egyre növekszik, az óvatos megközelítéstől a pusztító háborúig bármit lehetségesnek tartanak a szakemberek. Ez az Egyesült Államok lehetséges közbelépésére is hatást gyakorol. A cikkben annak járunk utána, hogy miként indulhat meg a háború a Távol-Keleten, és erre milyen válaszokat adhat a washingtoni vezetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×