Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
315.9
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Újra Gyurcsány Ferenc a DK elnöke

A pártot eddig is vezető Gyurcsány Ferencet újra elnökké választották a Demokratikus Koalíció budapesti tisztújító kongresszusán szombaton.

A SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban tartott eseményen a szervezők bejelentése szerint a szavazólapot 1046-an vették fel, Gyurcsány Ferencre 1024 érvényes voksot adtak le.

A kongresszus öt alelnököt is választott, a posztot eddig is betöltő Molnár Csaba, Bauer Tamás, Niedermüller Péter és Debreczeni József mellett Vadai Ágnes kapott bizalmat. Bauer Tamás 1002, Debreczeni József 1009, Molnár Csaba 1019, Niedermüller Péter 1012, Vadai Ágnes pedig 998 szavazatot kapott.

Ugyancsak megválasztották a párt etikai bizottságát és elnökségét. Az utóbbi tíz tagja: Varju László, Kerék-Bárczy Szabolcs, Kolber István, Kakuk György, Avarkeszi Dezső, Gy. Németh Erzsébet, Nagy-Huszein Tibor, Élő Norbert, Borka-Szász Tamás, Glázer Tímea.

A rendezvény végén egyenként a színpad elé szólították a párt 106 képviselőjelöltjét is, akiket Gyurcsány Ferenc és az alelnökök köszöntöttek.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×