Folyamatosan vizsgálja a kormány a pedagógusbér-emelések lehetőségét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerint az életpályamodell bevezetését akkor vállalhatják, ha az első 3 hónap után az év második negyedévében is megmarad a kedvező gazdasági teljesítmény, és a kijelölt pályán marad az államháztartási hiány is. Ha ez a két feltétel teljesül, akkor van esély az új bértábla alkalmazására. A miniszter szerint ez néhány héten belül kiderül.
Varga Mihály azt szeretné, ha a Magyar Államkincstár az önkormányzatok számára is tudna számlát vezetni, hiszen ezzel olcsóbbá és biztonságosabbá lehetne tenni az önkormányzatok működését. Kiemelte: a kincstárban több lehetőség van, mint amit most tud.
A tárcavezető fontosnak nevezte, hogy a kincstár nyitni tudjon nemcsak az állampapír-forgalmazás irányába, hanem abban is, hogy sokkal ügyfélbarátabbá váljon, azaz megteremtődjön annak lehetősége, hogy önkormányzatok számlavezetését is el tudja látni.
Varga Mihály elismerte, hogy egy ilyen változásnak a kereskedelmi bankok nem örülnének, de hangsúlyozta, hogy ezen a területen van megtakarítási lehetőség, és ez a közösség szempontjából hasznos.
Úgy vélekedett, nincs szükség az önkormányzatoknak az államkincstáron keresztüli hitelezésére, hiszen "arra ott vannak a bankok, tehát nem arról van szó, hogy beruházásokhoz ad a kormány kedvezményes hiteleket". Nem is lenne célszerű, hiszen egy versenypiacon keresztül kell kialakulnia a kamatszinteknek - tette hozzá.





