Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Orbán is tárgyal az adósságról - lapszemle

Két városban a kormányfő egyeztet az adósságátvállalásról - írja a Magyar Nemzet, míg a Népszabadságnak Varga Mihály azt mondta, kevésnek tartja az időt a valutaalap.

A Népszabadság cikkéből kiderül: Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerint az a három hét, amíg a Parlament elfogadhatja a 2013-as költségvetést, sok mindenre elég lehet a Nemzetközi Valutaalap számára. A kormány várja a hitelnyújtók javaslatait, amelyeket át lehet vezetni a büdzsén, ám tapasztalatai szerint a másik fél túl rövidnek tartja ezt az időt ahhoz, hogy kiérlelt válaszokat tudjon adni, ezért az egyeztetéseken csak elvi jellegű állásfoglalásokat tudtak tenni.

Novemberben sűrűbbé váltak az egyeztetések, amelyek a személyes találkozókon túl telefonos és elektronikus úton folytak. A hivatalos hiteltárgyalások újabb fordulójának ugyanakkor nincs kitűzött időpontja, ezt Varga Mihály is elismerte. A háttérbeszélgetéseken a beszédtéma a kormány három csomagja volt, amelyeket a 2013-as, a nyáron főbb vonalakban rögzített költségvetés hiányának három százalék alatt tartása érdekében kellett elkészíteni.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy két megyeszékhelyen Orbán Viktor miniszterelnök egyeztet majd az adósságátvállalásról. A kormányfő Nyíregyházán és Salgótarjánban személyesen vesz részt a megbeszéléseken, de a listából kiderül: valamennyi miniszter legalább egyszer tárgyal valamelyik megyei jogú városban. A lap szerint az egyeztetések első köre december 20-ig zárul le.

Az Index a Merkúron talált vízről készített összeállítást. A 2004-ben fellőtt Messenger űrszonda a Naphoz legközelebbi bolygón talált kisebb-nagyobb, vízjégből álló foltokat. Bár pontosan nem sikerült még azonosítani, lehetséges, hogy a jégben szerves vegyületek is vannak. 2014-2015-ben az űrszonda közelebb kerül a bolygóhoz, így a tudósok akkor még pontosabb adatokat várnak tőle.

A Napi Gazdaság cikkéből kiderül: bünteti a hiteltörlesztést a kormány. Egy módosításnak köszönhetően ugyanis az illetékfizetés a kölcsöntörlesztésekre is vonatkozik, így pórul járhatnak a nagy kölcsönöket felvett vállalatok, de a lakáshiteleikre vég- vagy nagy összegű előtörlesztést választók is. A tranzakciós illeték összegének 6000 forintban történő maximálása ugyanis csak a fizetési műveletekre terjed ki.

A Portfolio.hu a területi alapú rendszámokról készített összeállításából kiderül: bár korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még az év vége előtt a kormány asztalára készült tenni a javaslatot, a gazdasági portál kérdésre válaszolva ezúttal már csak jövő évi előterjesztésről van szó, pedig az ebből származó bevétel sokáig szerepelt a 2012-es költségvetésben 12 milliárd forintos értékkel.

A Pénzcentrum.hu cikkéből kiderül: szakértői vélemények szerint az idei karácsonyi forgalmat már egyértelműen meghatározhatja a netes vásárlás. A gazdasági portál a közösségi vásárlási oldalakat kérdezte arról, hogy érzékelik-e ezt a növekedést, hogyan készülnek a csúcsszezonra, illetve, hogy mi lehet az akcióvadászok slágerajándéka 2012-ben.

Hanganyag: Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Putyin leadta a rendelést: ezt várja Ukrajnától a béketárgyalás előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről - közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×