A jövő évre új kötelező gépjármű felelősségbiztosítót választani akarók szombat éjfélig mondhatják fel meglévő szerződésüket, de az új biztosító kiválasztására még van idő, a következő egy hónapban kell megkötni a kötelező biztosítást.
Aki lekési a felmondást, az idei biztosítójánál marad jövőre is. Akik internetes alkusszal intézik a felmondást és az újrakötést, azoktól az alkuszok többsége pénteken estig-éjfélig elfogadja a megbízást.
A Magyar Biztosítók Szövetsége kiemelte, hogy igazoltan kell megérkeznie a kötelező biztosítás felmondásának a biztosítótársasághoz. Gilyén Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője emlékeztetett: a határidő december elseje, amely ugyan szombatra esik, de ez a szombat munkanap, ezért talán könnyebb intézkedni.
Személyesen még szombaton is lehet intézkedni: ebben az esetben egy nyilatkozatot kell beadni a felmondásról, amelyben minden fontosabb információ kell szerepeljen, és nem árt egy igazolást kérni a felmondólevél befogadásáról, vagy az átvételt leigazoltatni - közölte Gilyén Ágnes.
A netrisk.hu internetes alkusznál a tavalyihoz képest 60 százalékkal nőtt az utolsó héten a kgfb-váltók száma. Az adatok szerint az idei kgfb kampányban biztosítót váltók személyenként átlagosan 7 ezer forintot takaríthatnak meg. A többségük ezt a pénzt kiegészítő biztosításokra fordítja. A jelzett megtakarításból futja egy baleset- vagy kátyú-defekt-, illetve egy csökkentett térítésű casco biztosításra.
A pba.hu 100 ezer biztosítóváltót prognosztizál az utolsó hétre, ez 40 százalékkal kevesebb, mint egy éve volt.
A Generali Biztosító elmúlt néhány hetes tapasztalatai alapján az ügyfelek az idén már kevésbé voltak motiváltak a szolgáltató váltásra, a maguk számára vásárolt kiegészítő biztosítások ugyanakkor egyre népszerűbbek. A Generali szakértői szerint az aktív kárrendezés - vagyis amikor a vétlen fél kérésére saját biztosítója rendezi a kárt, majd utólag elszámol a károkozó biztosítójával -, illetve a direkt kárrendezés - amikor mindez már valamennyi biztosító esetében automatikusan, törvényileg előírva működik -, kitörési pont lehet a jövőben. Ez a kívánatosnak tartott változás, ami már több európai országban megtörtént, alapvetően rendezheti át a piacot, hiszen érdekeltté teszi az autósokat abban, maguknak és ne egy harmadik félnek válasszanak biztosítót. Ezzel az árverseny mellett előtérbe kerülhet a biztosítók közötti szolgáltatási verseny - áll a cég közleményében.
Hanganyag: Szabó Gergõ






