Az előterjesztés vitájában Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy a humánpolitikai főosztály kimutatása alapján jelenleg ő a fizetési lista 52., míg György István az 53. helyén áll, az intézményvezetőkkel együtt véve pedig a 101. és 102. helyen vannak. Hozzátette: ezen túlmenően nem kíván részt venni a vitában.
Sárádi Kálmánné főjegyző indítványában ismertette, hogy az önkormányzati törvény értelmében a főpolgármester havi illetménye megegyezik a miniszterek törvényben megállapított illetményével - amely alapilletményből, illetmény-kiegészítésből és vezetői illetménypótlékból áll.
Tarlós István 2010. október 3-ától bruttó 671 ezer 550 forint havi illetményt kapott, amelyhez 201 ezer 465 forint költségátalány járt neki. A törvényi szabályozás szerint 2013. január 1-jétől alapilletménye 602 ezer 940, illetménykiegészítése 301 ezer 470, vezetői illetménypótléka 391 ezer 911 forint lesz - vagyis összesen havi bruttó 1 millió 296 ezer 321 forint illeti meg.
A főpolgármester az illetményének 15 százalékában meghatározott összegű költségtérítésre, vagyis havi 194 ezer 448 forintra is jogosult.
A főpolgármester-helyettesek havi illetménye az önkormányzati törvény szerint a főpolgármesterének 90 százaléka, és helyettesi illetményük 15 százalékával megegyező költségtérítésre jogosultak. Ennek megfelelően Bagdy Gábor pénzügyi, Csomós Miklós oktatási és kulturális, György István városüzemeltetési, Szeneczey Balázs városfejlesztési és Szentes Tamás egészségügyi, szociális és sportért felelős főpolgármester-helyettes havi bruttó 1 millió 166 ezer 689 forintra jogosult.
Visszavonta a jövő évi kegyeleti közszolgáltatási díjakról szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén az előterjesztő és azt a decemberi testületi ülésre hozza vissza.
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. által készített díjmódosítási javaslat átlagosan nettó 4,2 százalékos áremelkedést tartalmaz 2013. január 1-jétől. Legnagyobb mértékben, 7,3 százalékkal a hagyományos földbe temetés drágult volna; legkevésbé, 1,7, százalékkal pedig a szórásos temetés.
Megváltoztatták Donald Trump és Volodimir Zelenszkij találkozójának időpontját






