Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Lehel László: Nem csak katasztrófahelyzetben kell segíteni

Nem csak katasztrófahelyzetekben kell segíteni a rászorulókon - mondta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Nem elég, ha egy segélyszervezet csak humanitárius katasztrófák esetén nyújt segítséget - fogalmazott Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója.

Mélyebben kell a megoldásokat keresni, és fel kell tárni az okokat. A mi felelősségünk is, hogy lássuk, mi vezetett odáig és mivel lehetne változtatni. Nem véletlen, hogy sokat költünk az oktatásra, sok figyelmet fordítunk arra, hogy ha valahol segítünk, akkor próbáljunk a munkahelyteremtés irányába menni, akár Magyarországon, akár Afrikában vagy Afganisztánban - mondta a segélyszervezet igazgatója.

Etiópiába például azért ment a szervezet kutat építeni, mert az érintett területen az embereknek kilométereket kell gyalogolniuk, hogy vízhez jussanak.

A szervezet kampányt is indított, hogy felhívja a figyelmet a problémára. Futópadot helyeztek el Budapesten több pontján, és a vállalkozó kedvűektől megkérdezték: mennyit gyalogolna egy pohár vízért.

Etiópiában az ökumenikus segélyszervezet felvette a kapcsolatot az egyik helyi társszervezetével és egy közösen kiválasztott faluban építettek kutat.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×