Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Hende: Magyarország mindig számíthat a honvéd egészségügyre

Magyarország minden időben számíthat a honvéd egészségügyre, a magyar katonaorvosokra és ápoló személyzetre - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a magyar hősi halott orvosokra emlékezve.

A Honvédelmi Minisztérium és a Józsefvárosi Önkormányzat által szervezett megemlékezésen a tárcavezető kiemelte, a történelemben sokan köszönhették életüket a honvédorvosoknak, akik gyakran "lehetetlen körülmények között" dolgoztak. Munkájukban mindkét esküjükhöz - a honvédihez és a hippokratészihez - egyaránt hűek voltak, gyakran életüket kockáztatva, a fogságba esést is vállalva tartottak ki betegeik mellett - mondta.

Úgy fogalmazott, hősökben, hősi halottakban, áldozatvállalásban és elkötelezettségben "nincs hiány" a honvédorvosok történetében. Felidézte, az 1956-os forradalom és szabadságharc idején is több magyar orvos kockáztatta az életét, hogy a munkáját végezze, hiszen a szovjet csapatok nem tisztelték az általuk viselt vörös keresztet sem.

A hősi halottak között példaként említette "a koholt vádak alapján" kivégzett orvostanhallgatót, Tóth Ilonát, és - mint emlékeztetett - sok magyar orvos kiemelkedő és emberséges magatartásról tanúságot téve a magyarok mellett az orosz sebesülteket is gyógyította.

A miniszter kiemelte, 1872-ben, békeidőben nyílt meg az ország első modern értelemben vett Honvédkórháza, a ma is érvényes elv alapján, amely szerint készülj a háborúra, ha békét akarsz.

A honvédkórházak ma is fontos szerepet töltenek be, orvosaik és szakápolóik civil betegeket kezelnek, az egész nemzetet szolgálják - mutatott rá. Hozzátette, a budapesti Honvédkórház a magyar egészségügyi rendszer egyik oszlopává vált.

Hangsúlyozta, a magyar honvédorvosok jelentős szolgálatot végeznek a határokon kívül is, és munkájuk Magyarország szövetségeseinek elismerését váltotta ki. Más országokból járnak ide tanulni tőlük, hiszen tevékenységük a kiválóság példájaként szolgál - fogalmazott beszédében Hende Csaba.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×