Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Csaknem egymillióan látogattak ki eddig a fővárosi temetőkbe

Mintegy 950 ezren látogattak ki szerda óta a budapesti temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt hozzátartozóikról, szeretteikről - közölte a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója szombaton délután.

Tóth Gábor elmondta, a sírkertek szombaton és vasárnap is reggel 7 és este 8 óra között tartanak nyitva, ám hétfőn már újra csak délután 5 óráig lesznek látogathatók.

A szolgáltatási igazgató tájékoztatása szerint szerdán 150 ezren, csütörtökön 350 ezren, pénteken 300 ezren, míg szombaton 150 ezren keresték fel a fővárosi temetőket, ez szavai szerint gyenge forgalomnak számít.

Hozzátette: a legforgalmasabb továbbra is az Új Köztemető és a Farkasréti temető.

Közölte, fennakadás, forgalmi dugó nem alakult ki, és semmilyen rendkívüli eseményről - például rosszullétről vagy lopásról - sem kaptak információt.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több rendkívüli járatot indított, számos járatát sűrítette, megváltozott a MÁV és a Volán menetrendje is. A hosszú hétvégére fokozott rendőrségi ellenőrzéseket rendeltek el, több a rendőr a temetők környékén.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×