Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Befejeződtek az őszi írásbeli érettségik

Befejeződtek az őszi írásbeli érettségik, hamarosan megkezdődnek az emelt szintű szóbeli vizsgák - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel. A mostani vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.

A minisztérium közleménye szerint a tanév rendjében meghatározott 10 nap alatt 161 vizsgahelyszínen mintegy 16 400-an tettek írásbeli vizsgát.

A jelentkezők ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével, azaz a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. Az őszi vizsgaidőszakban hagyományosan előrehozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben.

A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 9700 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 51 százaléka. Jelentős még az úgynevezett rendes érettségi vizsgák száma, több mint 3300 (18 százalék). A letenni kívánt javító vizsgák aránya 13 százalék, míg a szintemelő vizsgáké 10 százalék.

Az írásbeli vizsgák feladatlapjai, valamint a hozzájuk tartozó javítási-értékelési útmutatók az előzetes ütemezésnek megfelelően folyamatosan kerültek fel az Oktatási Hivatal (OH) honlapjára (www.oktatas.hu), így minden érdeklődő pontosan tájékozódhat a feladatokról és azok megoldásairól. Október 30-án 14 órától már mind a 291 vizsgaanyag (feladatlapok, javítási-értékelési útmutatók, egyéb elektronikus anyagok) megtekinthető a honlapon.

Az érettségi vizsgák következő szakasza, az emelt szintű szóbeli vizsgák időszaka november 7-13. között lesz (3706 szóbeli vizsga, 46 vizsgahelyszínen, 382 tantárgyi bizottság előtt).

Az érettségizők emelt szinten 40 féle vizsgatárgyat választottak, ezen tárgyak mindegyikéből van szóbeli vizsga is. Az emelt szintű vizsgákat a húsz kormányhivatal (KH) szervezi. A szóbeli tételeket az OH készítteti el, és a kormányhivatalok közreműködésével juttatja el a három tagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező kormányhivatalokat bízza meg.

Az érettségi vizsgaszabályzatról szóló kormányrendelet módosítása miatt a vizsgázóknak az elégséges osztályzat eléréséhez az eddig alkalmazott 20 százalékos eredmény helyett közép- és emelt szinten is egyaránt 25 százalékot kell elérniük. A több vizsgarészből álló vizsgatárgyak esetében a vizsgázónak nem 10, hanem legalább 12 százalékos eredményt kell elérnie vizsgarészenként ahhoz, hogy elégséges osztályzatot szerezhessen. A vizsgatárgyak köre és az egyes vizsgatárgyak részletes követelményei nem változtak - tudatta az Emmi.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×