Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Béremelés az egészségügyben

Novembertől 14 százalékkal növelik az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, így hamarosan már az alapellátásban dolgozók is többet kereshetnek. A kormány erről szóló döntését Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatón, augusztus 30-án jelentette be.

Giró-Szász András akkor azt mondta: a kabinet célja, hogy a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető.

Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint. Egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. Az eszközfinanszírozási maradványösszegből biztosított emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is, "látjuk már a jövedékiadó-emelésből ennek a forrásait" - tette hozzá Szócska Miklós.

Az államtitkár még aznap, egy egészségügyi konferencián tartott előadásában kiemelte: ebben az évben - tíz év után - béremeléshez jutottak az egészségügyi szakemberek. A bérrendezés első lépcsőjében, augusztusban mintegy 86 ezer dolgozó, most pedig a kormány döntése értelmében nagyjából 27 ezer, az alapellátásban dolgozó szakember juthat több pénzhez még idén, a folytatáshoz szükséges fedezet pedig a jövő évre is megvan - hangsúlyozta az államtitkár.

A Magyar Közlöny szeptember 14-i számában megjelent, az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból való finanszírozásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet módosításával a háziorvosok, a védőnők és a fogászati ellátások - köztük a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező, alapellátást nyújtó fogászati szolgálatok, területi ellátási kötelezettség nélküli fogászati szolgálatok és a fogászati szakrendelések - alapfinanszírozása emelkedik.

Az alapellátás finanszírozásának emelését mindenki üdvözölte, ugyanakkor annak mértékét az MSZP és az LMP, valamint több szakmai szervezet is kevesellte.

Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója a bejelentés másnapján az MTI-nek reagálva azt mondta: az alapellátást érintő kormányzati bejelentés egy fontos gesztus a szakma számára, egy olyan ígéret, amelynek reális alapja van. Ez a bevételnövekedés nem fog minden gondot megoldani, de ez akkor is egy olyan többlet, amely a háziorvosi praxisok működését könnyebbé, az ellátás minőségét jobbá teheti. A 14 százalékos emelés egyes praxisok esetében a fenntarthatóságot jelentheti - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×