A tárca közleménye szerint országosan 701 rendezvényt jelentettek be, többszázezer ember részvételével. Ezek során négy személlyel szemben intézkedett a rendőrség - írták.
Az MTI úgy tudja, egy ember ellen garázdaság miatt indult szabálysértési eljárás, további három embert pedig garázdaság, feloszlatott társadalmi szervezetben való részvétel gyanújával, valamint személyazonosság megállapítása érdekében állítottak elő.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedd délután a rendőrség honlapján azt közölte: garázdaság miatt előállítottak egy férfit a Jobbik központi rendezvényén, Budapesten. A tájékoztatás szerint a férfi antiszemita bekiabálásokkal zavarta meg az eseményt. Az érintett az igazoltatás után, a felszólítás ellenére folytatta a szabálysértést, ezért a rendőrök garázdaság miatt állították elő.
Így lehet 4900 forinttal 18,4 milliót nyerni




