Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Megérti a Fidesz a tanárok csalódottságát

A Fidesz megérti a tanárok csalódottságát, hogy csúszhat a béremelésük, az ellenzék kritikáit viszont nem fogadja el - mondta a párt szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz megérti a pedagógusok csalódottságát amiatt, hogy négy hónappal csúszhat a béremelésük, de az nem biztos, hogy így is lesz, az erről szóló döntés ugyanis még nem végleges - mondta Selmeczi Gabriella.

A Fidesz reméli, hogy Európában nem következik be egy második válsághullám, és így a megígért időben, azaz 2013 szeptemberében elindulhat az életpályamodell, és emelkedhet a tanárok bére - tette hozzá a szóvivő.

Selmeczi Gabriella hangsúlyozta: az ellenzék kritikáit nem tudják elfogadni, mert elsősorban éppen az MSZP tehet arról, hogy a jelenlegi kormányzat nem tudta már a ciklus elején megindítani a pedagógusok életpályamodelljét.

Ha a szocialisták nem növelték volna meg brutálisan az államadósságot, akkor lett volna esély már a ciklus elején béremelésekre - mondta.

A közszférát érintő lépésekkel kapcsolatban, amelyeket az MSZP kritizált, a szóvivő kijelentette: a jövőben azért nem töltik be azok státuszát, akik nyugdíjba vonulnak, mert az adófizetőkhöz képest túl sok ember dolgozik az államigazgatásban, a kabinet pedig egészséges arány kialakítására törekszik.

"Nem tudom elképzelni azt az élethelyzetet, hogy az államigazgatásban valaki úgy dolgozik, hogy mellette nyugdíjas. (...) Nincs annyi pénz jelen pillanatban, hogy mindkét juttatást folyósítani tudjuk" - fogalmazott Selmeczi Gabriella.

Kitért arra a tervezett intézkedésre is, hogy a kiskereskedelemben online kapcsolatot alakítanak ki a pénztárgépek és az adóhatóság között. Erre Selmeczi Gabriella szerint azért van szükség, mert nem lehet, hogy a vállalkozók egy része tisztességesen adózik, egy másik része viszont úgy jut versenyelőnyhöz, hogy feltehetően nem fizeti be az áfát.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×