Infostart.hu
eur:
388.71
usd:
329.94
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Orbán: A rossz után most egy jó IMF-megállapodást kell kötni

Főként Magyarország pénzügyi-gazdasági helyzetéről és az IMF-tárgyalásokról volt szó az Orbán Viktor kormányfő részvételével zajlott beszélgetésen, a tizenegyedik kötcsei találkozón - nyilatkozta a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-nek. Havasi Bertalan beszámolója szerint Orbán Viktor kijelentette: 2008-ban egy rossz IMF-megállapodás született, most a kormány egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozik.

A miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása szerint a zártkörű találkozón a kormányfő hangsúlyozta: az ország stabilan áll a lábán, az IMF-megállapodásra csak biztonsági garanciaként kell tekinteni. A kormány örül annak a fontos fejleménynek, hogy ezt már az EU is így látja. Az IMF ugyanolyan megszorító elvárásokat támaszt most, mint 2008-ban az MSZP-kormánnyal szemben, a mostani kormány politikája viszont nem a megszorításokon alapul, így más alapon kell megállapodni - mondta a kormányfő.

Magyarországnak ma már nem kell elfogadnia egy 2008-as, MSZP-IMF típusú megállapodást, mert hazánk erősebb lett, és szélesebb mozgástérrel rendelkezik - tette hozzá. Egy rossz megállapodás tehát már született, most egy jó megállapodás tető alá hozásán dolgozunk - mondta Orbán Viktor a jelenlévőknek a tájékoztatás szerint.

A kormányfő sajtófőnöke szerint a kötcsei találkozó résztvevői mindezek alapján egyetértettek abban, hogy ebben a helyzetben az IMF-fel kötendő megállapodás érdekében a magyar kormánynak saját megoldási javaslattal kell előállnia.

A kötcsei "pikniket" 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×