Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.84
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Kialakultak a járási hivatalok feladatkörei

Elsősorban okmányirodai feladatok, a gyermekvédelmi és gyámügyek, valamint egyes szociális, környezetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől a jövő év elején 30 év után ismét megalakuló járási hivatalok - tájékoztatott a kormánydöntésről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium csütörtöki közleményében.

A jogszabály több mint 80, törvényi szinten szabályozott államigazgatási feladatot határozott meg a járások számára. A jegyzőktől átkerülő államigazgatási ügyek évi csaknem ötmillió államigazgatási ügy intézését jelentik a járási hivatalokban, így az összes államigazgatási ügy több mint 40 százaléka kerül ide.

A jegyzőknél maradnak egyebek mellett a helyi adóval összefüggő igazgatási, az anyakönyvi és állampolgársági ügyek, a települési polgári védelmi feladatok, valamint az ipar- és kereskedelmi igazgatási, a hagyatéki eljárás és az óvodáztatási támogatás.

A legtöbb feladatot az okmányirodáktól átvett ügyek fogják jelenteni a járási hivatalok számára. Ezek nagy részét a személyi adat- és lakcímnyilvántartással, az útlevél- és a közlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok adják.

A járási kormányhivatalokhoz kerülnek például a gyermekvédelmi és gyámügyek. A gyámhivatalok járási gyámhivatal néven folytatják munkájukat. A szociális igazgatási ügyek egyharmada is a járási hivatalokhoz fog tartozni.

A munkaügyi kirendeltségek, a népegészségügyi intézetek, a körzeti földhivatalok és az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok is a járások szakigazgatási szerveiként végzik majd feladataikat.

Ugyancsak a járások látják majd el szinte kizárólagosan majd a kommunális igazgatással, valamint a menedékjogi ügyekkel kapcsolatos feladatokat is.

A fővárosban 23 kerületi hivatal kezdi meg működését jövő januárban.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×